Spalletti szerint Icardi megalázó helyzetbe hozza az Internazionalét

2019. április 1. - 17:35 | Sport

Luciano Spalletti, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője a Laziótól elszenvedett hazai vereség után azt mondta, hogy a mérkőzésre nem nevezett Mauro Icardi megalázó helyzetbe hozza a klubot.

Spalletti szerint Icardi megalázó helyzetbe hozza az Internazionalét
Fotó: Reuters

Spalletti a vasárnapi 1-0-s vereség után elárulta: a korábban leváltott csapatkapitány 20-30 percet, de akár egy félidőt is képes lett volna játszani, esetében azonban egyáltalán nem ez a hangsúlyos.

"Hagytam már ki a keretből nevesebb játékosokat is. Az öltözőben viselkedni kell és tiszteletet mutatni" - mondta az edző. Hozzátette: megalázó az Internazionale szurkolói számára, hogy a játékos ügyvédjeivel folytasson megbeszéléseket arról, Icardi magára húzza-e azt a mezt, amit a drukkerek annyira szeretnek.

"Húsz ügyvédnek küldjek e-mailt, és kérdezzem meg őket arról, hogy számíthatok-e egy játékosra?" - kérdezte bosszúsan Spalletti. Kiemelte: nála a profizmus és az önbecsülés mindenek felett áll, miként a fegyelem is.

A 26 éves argentin futballista hivatalosan sérülés miatt nem játszott február 9-e óta, de az olasz sajtó azóta is nyílt titokként kezeli, hogy a milánói gárda vezetősége nem tud megállapodni Icardi szerződésének meghosszabbításáról. Ennek következményeként a támadótól elvették a csapatkapitányi karszalagot, és azóta sem került be a meccsekre nevezett keretbe, noha a múlt héten már újra a társaival edzett. Icardi nélkül az Internazionale a nyolcaddöntőben búcsúzott az Európa-ligától, míg a Serie A-ban az elmúlt hat fordulóban 10 pontot gyűjtött, és 29 fordulót követően a harmadik helyen áll a tabellán. A támadó 20 bajnokin 9 gólt szerzett a mostani szezonban.


MTI