A spanyol zsaruk lefoglalták a katalán népszavazás szavazólapjait, ezrek tiltakoznak Barcelonában

2017. szeptember 21. - 18:58 | Külföld

Folytatódtak az utcai tiltakozások Barcelonában csütörtökön amiatt, hogy előző nap a spanyol csendőrség őrizetbe vett 14 magas rangú katalán tisztviselőt, és kormányzati épültekben is házkutatást tartott a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett népszavazással kapcsolatos dokumentumok után kutatva.

A spanyol zsaruk lefoglalták a katalán népszavazás szavazólapjait, ezrek tiltakoznak Barcelonában
Fotó: TASR/AP

A katalán legfelsőbb bíróság belvárosi épületénél sajtójelentések szerint mintegy kétezren gyűltek össze a "Szavazunk" és "Függetlenség" szavakat skandálva.

A tiltakozók között megjelentek a katalán parlament függetlenségpárti politikusai, többen fel is szólaltak a megmozduláson.

Carme Forcadell, a helyi parlament elnöke felszólította az egybegyűlteket, hogy ezt a mozgósítást tartsák fenn október 1-ig, "a jövőért és a demokráciáért", de békés módon.

A spanyol csendőrség székháza előtt sajtóbecslések szerint mintegy 150-en vonultak fel spanyol zászlókkal, akik viszont a hatóság támogatását kívánták kifejezni. "Ne szavazzatok!", "Spanyolok vagyunk, katalánok vagyunk" - állt a transzparenseiken.

Oriol Junqueras, katalán elnökhelyettes a TV3 katalán televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a hatósági intézkedésekkel az állam "megváltoztatta a játékszabályokat". Elismerte, hogy a referendumot már nem fogják tudni úgy megrendezni, ahogy azt elképzelték, de továbbra is kiállt a voksolás mellett.

A csendőrök szerdán több mint 9 millió szavazólapot foglaltak le, amelyeket a népszavazásra készítettek elő, ahogy azokat a leveleket is, amelyekben a szavazókörök kisorsolt tagjait értesítették volna arról, hogy pontosan mikor és hol kell megjelenniük október 1-én.

A katalán kormány továbbra is elkötelezett a referendum megrendezése mellett, de hogy a lebonyolítást miként képzeli el, arról egyelőre nem nyilatkozott.

Madridban a spanyol törvényhozás katalán pártjainak képviselői, a Baszk Nacionalista Párt, a baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) pártszövetség képviselői közös sajtótájékoztatón ítélték el a hatósági akciókat Katalóniában, és követelték az őrizetbe vett személyek szabadon bocsátását.

A nap folyamán a 14 őrizetbe vett tisztviselő közül hetet már elengedtek a csendőrök.

A spanyol alkotmánybíróság délutáni ülésén újabb döntést hozott a függetlenségi népszavazás meghiúsítása érdekében: 48 órát adott a referendum megrendezéséért felelős úgynevezett választási szindikátusnak, hogy feloszlassa magát, ha nem teszi, naponta 12 ezer euró büntetést kell fizetnie a testület hét tagjának.

A jogászokból, politológusokból álló szindikátus tagjait a katalán függetlenségi pártok választották ki a feladatra.

(MTI)