Spartak-DAC – Storck: "Csak magunkat okolhatjuk a vereségért"

A DAC 2:3-as vereséget szenvedett a Spartak Trnava otthonában, a Fortuna Liga rájátszásának második fordulójában. Edzői vélemények:

Spartak-DAC – Storck: "Csak magunkat okolhatjuk a vereségért"
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

Bernd Storck (DAC): „Nagy csalódás ez számunkra. Mondtam a fiúknak, hogy ez egy derbi, és az ilyen meccseken vannak bizonyos szabályok, melyeket be kell tartanunk. Nagyon fegyelmezettnek kell lenni hátul, és be kell biztosítani a védelmet. Erre a félidőben is felhívtam a figyelmet, amikor tudtuk, hogy előnnyel megyünk ki a pályára. Fontos volt, hogy ne engedjük őket helyzetbe kerülni, és mi történt? Egy hiba után szinte a semmiből gólt kaptunk. A győzelmi szándékunk természetesen ezután is megvolt. Meg akartuk nyerni a meccset, de nem játszottunk elég bölcsen. Túlságosan nyitott volt a védelmünk. Ha szeretnénk megőrizni a második helyünket, javulnia kell a védekezésünknek. Támadásban minden meccsen jók vagyunk, de hátul túl nyitottan játszunk. Nem történhet meg, hogy ha az egyik szélső védőnk felfut, akkor a másik is megy előre. A második kapott gól után minden támadó szellemű játékosunkat bevetettünk. Sikerült kiegyenlítenünk, de a végén ismét nagyot hibáztunk. Kicsit szerencsés gól volt, de megelőzte a mi hibánk. Csak magunkat okolhatjuk a vereségért.”

Michal Gašparík (Spartak): „A Zsolna elleni vereség nyomot hagyott a fiúkon. Az első félidőben mutatott játékunk elég rossz volt, gólt is kaptunk. A szünetben újra kellett indítani a csapatot, hogy jobban bízzon magában. Igazítottunk a középpályás játékunkon, és koncentráltunk, hogy hatékonyabbak legyünk a kontratámadások során. Ez a második játékrész első helyzeténél össze is jött. Ez volt a töréspont a számunkra, mert visszajöttünk a meccsbe, melyet végül a magunk javára tudtunk fordítani. Zsolnán a legvégén pártolt el tőlünk a szerencse, most ugyanakkor állt mellénk. Egy minőségi csapat ellen szereztük meg a három pontot.”


(dac1904.sk)