Speciális fegyintézet épül Lekéren

2017. március 15. - 16:30 | Régió

LEKÉR – Kormánydöntés alapján 12 millió euróból épül meg az intézet, ahol a legsúlyosabb pszichopatákat őrzik majd.

Speciális fegyintézet épül Lekéren
A lekéri kórház melletti területen lesz az őrzött intézmény (Fotó: Paraméter)

A kormány az idei költségvetésből 12 millió eurót különített el annak a speciális, igazságügyi fogvatartó intézetnek a létrehozására, amelyet a Lévai járásbeli Lekéren építenének meg. Ide azok az elítéltek kerülnek majd, akik komoly és állandó pszichiátriai kezelésre szorulnak. A projekt az egészségügyi tárca és az igazságügyi minisztérium együttműködésében valósul meg.

A speciális, szigorúan őrzött és zárt intézetet a jelenleg működő pszichiátriai kórház mellett, egy több mint másfél hektáros területen építik fel. Az új létesítményben 108 alkalmazott dolgozna, ebből hetvenen alkotnák a büntetésvégrehajtási őrszemélyzetet. Az egészségügyi minisztérium most épp telket vásárol e célra.

“A területfelvásárlás zajlik. Jelen pillanatban a területnek a helyi szövetkezet a tulajdonosa. Be van mérve a terület, a geometriai terv már elkészült. Miután ez megtörtént, ezzel párhuzamosan a közbeszerzés is folytatódik, nekem az az információm, hogy egy teljesen új létesítmény lesz, tehát az az épület, amely már kész van és arra várt, hogy átépítsék, az már nem jön számításba – ez egy teljesen új létesítmény lesz“ – közölte Csudai Róbert, Lekér polgármestere.

Felvetésünkre, hogy a falu és a környék lakói nem tartanak-e attól, hogy itt őrzik majd az ország legkomolyabb pszichopatáit, akik több súlyos bűncselekményt is elkövettek és akár életük végégig is börtön-elmegyógyintézetben tartják őket, a polgármester úgy válaszolt, ez egy hermetikusan zárt, speciális intézet lesz, külön kiképzett személyzettel. Ráadásul az ilyen bűnözőket eddig nem ennyire szigorú gyógyintézetekben tartották és tartják fogva – ez tehát csak javít az emberek biztonságán.

A falu szempontjából főleg az új munkahelyek miatt fontos az intézet, a leendő szakszemélyzetnek 20 új lakást is biztosítani tudnak. A polgármester szerint a területrendezés, a közbeszerzés és a kivitelezés után az intézet legkésőbb 2020-ban már működni fog.

Peter Kažimír pénzügyminiszter még tavaly ősszel, a 2017-es állami költségvetés kapcsán a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az intézményről már nem beszélni kell, hanem meg kell azt építeni.

A tervezett létesítménnyel kapcsolatban szerkesztőségünk e-mailben fordult Zuzana Eliášovához, az egészségügyi tárca szóvivőjéhez, aki úgy válaszolt, hogy a speciális fogvatartó intézetről szóló anyagot az igazságügyi minisztériummal közös munkacsoport dolgozza ki, az anyag heteken belül a kormány elé kerül. A szóvivő megerősítette, hogy az egészségügyi személyzetet ők, az őrszemélyzetet pedig a büntetésvégrehajtás országos parancsnoksága biztosítja majd.

-buch-