A Spolu kritizálja a kormány szándékát, miszerint óvodát nyitna az alkalmazottak gyermekeinek
A parlamenten kívüli Spolu párt vezetője, Juraj Hipš bírálja a kormány azon szándékát, hogy elsősorban a Kormányhivatal, a Pénzügyminisztérium és más kiválasztott állami intézmények alkalmazottai számára hozzon létre óvodát.

Hipš szerint az óvodai férőhelyek hiányának problémájával szisztematikusan kell foglalkozni, nem pedig csak a köztisztviselőknek kell segíteni. Erről Matej Bučko, a párt szóvivője tájékoztatta a TASR-t.
A kormány a pozsonyi Karachoni-palota (Karáčoniho palác) felújítását tervezi, ahol óvodát és iskolát akarnak létrehozni az állami alkalmazottak gyermekeinek, „Spojená škola Novej generácie” néven.
„Családok ezrei, különösen a nagyobb városokban, az alacsony kapacitás miatt nem tudják óvodába adni a gyermekeiket. Aki megteheti, magánóvodába adja gyermekét, aki viszont ezt nem engedheti meg magának, annak otthon kell maradnia a gyermekkel. A tavalyi tanévben 16 776 beíratási kérvényt utasítottak el” – ismertette a helyzetet Silvia Hudáčková, a Nők Együtt platformtól.
„Ahelyett, hogy szisztematikusan megoldotta volna ezt a problémát, a kormány úgy döntött, hogy csak a köztisztviselőinek segít és bölcsődét épít nekik. Igen, a köztisztviselők gyermekeinek joguk van a minőségi oktatáshoz, de a többi gyermeknek is ugyanúgy joga van ehhez”
– mondta Hipš.
Hozzátette, a kormánytól elvárják, hogy olyan rendszerszerű megoldásokat keressen és valósítson meg, amelyek minden családot segítenek, főleg a legkiszolgáltatottabbakat.
TASR