Steven Spielberg szerint egyetlen film sem volt rá olyan hatással, mint a Schindler listája

2018. április 28. - 15:11 | Kultúra

Egyetlen fim sem hatott rá oly módon, mint a Schindler listája - hangoztatta a hétszeres Oscar-díjas film rendezője, Steven Spielberg a Tribeca filmfesztiválon rendezett pódiumbeszélgetésen.

Steven Spielberg szerint egyetlen film sem volt rá olyan hatással, mint a Schindler listája
Fotó: Twitter

Spielberg, a címszereplő Liam Neeson, Ben Kingsley és mások a film 25 évvel ezelőtti bemutatója alkalmából rendezett évfordulós vetítésen gyűltek össze a filmfesztiválon csütörtök este. A háromszoros Oscar-díjas rendező bevallotta, hogy 1993-as bemutatója óta először látta újra nézőközönség társaságában a Schindler listáját.

"A Schindler listája óta soha nem éreztem azt a büszkeséget, elégedettséget és a megvalósítás valódi, jelentőségteljes érzetét, soha nem éreztem ezt egyetlen Schindler listája utáni filmnél" - mondta a rendező. Úgy érzem, mintha öt éve lett volna - tette hozzá.

A több mint ezer lengyel zsidó életét megmentő Oskar Schindler üzletember történetéről szóló filmet Spielberg Krakkóban forgatta fekete-fehérben, gyakran használt kézikamerát, hogy dokumentarista valóságérzetet teremtsen.

A 22 millió dollár költséggel készült film - amelyéért Spielberg nem fogadott el fizetséget - világszerte 321 millió dollárt forgalmazott a mozikban és hét Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film és a legjobb rendezés díját. A film sokat tett azért, hogy az amerikai közvéleményt megismertesse a holokauszttal. A film után hozta létre a rendező Soa alapítványát, amely 52 ezer holokauszt-túlélő visszaemlékezéseit jegyezte fel.

Spielberg szerint többet kell tenni a holokauszt-oktatásért. "Ez nem előfeltétele a középiskola végzettség megszerzésének, holott annak kellene lennie. A társadalomtudományi oktatás részévé kellene válni minden középiskolában az Egyesült Államokban" - vélte.

A Schindler listája mélyen szántó, emocionális és vészterhes élmény volt mindenki számára. A Schindler könyvelőjét alakító Ben Kingsley felidézte, hogy a forgatás idején antiszemitizmus miatt szembeszállt egy férfival.

A szvasztikákat gyakran éjszaka festették fel. Nagyon nehéz feladat volt a filmkészítők számára a krakkói gettó és az auschwitzi láger felépítése. Két fiatal izraeli színész idegösszeomlást kapott az után a koncentrációs tábor zuhanyzós jelenetének forgatása után. "Trauma volt mindenütt, és mi megragadtuk a traumát" - hangoztatta Spielberg.

A Schindler listája volt az, amely újraforgalmazta Spielberg rendezői munkásságát, mivel addig inkább szórakoztató filmeket készített. Azóta inkább a drámai, történelmi témák felé fordult, mint a Ryan közlegény megmentése, a München, a Lincoln és A Pentagon titkai.

Eredetileg húzódozott film elkészítésétől, és Roman Polanskit - akinek édesanyját megölték Auschwitzban - kapacitálta.

Hogy józan gondolkodását megőrizze a lengyelországi forgatás idején egyebek között Robin Williams stand-up-jait hallgatta hetente. "Menetrendszerűen felhívott és lenyomott egy 15 pereces stand-upot a telefonon. Hisztérikusan nevettem, mivel sok gőzt kellet kieresztenem" - idézte fel Steven Spielberg.

(MTI)