STK-ra küldték a quadjukat, másnap a villamossínen került elő!
Különös balesetet vizsgál a rendőrség Pozsonyhidegkúton (Dúbravka), egy quad került ugyanis az egyik pozsonyi villamos elé a sínekre. A quadot vezető férfi megsérült, de nem ez lesz az egyetlen problémája.

Csütörtökön este vitte egy pozsonyi páros műszaki ellenőrzésre (STK) a quadját, pénteken reggel viszont kaptak egy érdekes telefont. "Azzal hívott fel a férjem, hogy el tudnék-e ugrani a quadunkért Pozsonyhidegkútra, merthogy ott találták meg a villamossíneken és áll miatta az összes villamos. Tegnap este vittem STK-ra, hogy ma reggel azt megcsinálják, erre kiderül, hogy ellopták. Biztos, hogy feljelentést teszek" - árulta el a Joj TV-nek Nora, a tulajdonos.
A quadot az műszaki ellenőrző központ területéről egy 36 éves férfi vitte el, aki az egyik ottani alkalmazott ismerőse. 2 és fél kilométert tett meg vele, mire balesetet szenvedett. A pozsonyhidegkúti négysávos úton ismeretlen körülmének között a villamossíneken kötött ki és felborult vele. Mentőt kellett hívni a férfihez, mert megsérült a feje. Viliam Sládek mentőszolgálati szóvivő közölte, kórházba vitték.
A baleset mintegy egy órára blokkolta a forgalmat a síneken, az ezen a vonalon közlekedő villamosok csak rövidebb szakaszon járhattak. Az okozott kár mintegy 2 ezer euró. Jana Šimunková pozsonyi rendőrszóvivő szerint a férfi jogosítványát bevonták, az alkoholtesztje viszont negatív lett. A baleset további körülményeit vizsgálják.
(Joj TV)