Stromček tagadja, hogy a Kočnerrel való gyanús üzenetváltás miatt mondott le

2019. május 15. - 15:06 | Belföld

Mint ahogy korábban megírtuk, Viktor Stromček lemondott a Smer pártigazgatói posztjáról. A Markíza pedig nyilvánosságra hozta, hogy a korábban államtitkárként dolgozó Stromček váltott néhány fura üzenetet Marian Kočnerrel, tulajdonképpen információkat szerezve neki egy rendőrségi ügyben a nyomozó és az ügyész személyéről. Egyúttal meg is köszönt neki valamit, de nem világos, hogy miről van szó.

Stromček tagadja, hogy a Kočnerrel való gyanús üzenetváltás miatt mondott le
Viktor Stromček (Fotó: SITA)

Stromček a TASR-nek megerősítette a távozását, amit szavai szerint a múlt héten jelentett be a párt vezetésének. Visszautasítja és mediális találgatásnak nevezte, hogy ennek köze lenne a Kočnerrel váltott üzeneteihez.

"Már 2015-ben jeleztem, hogy Közép-Európa legnagyobb beruházásának megvalósítását követően 2018-ban távozom a közszférából a magánszférába. A párt vezetésével egyeztetve a távozásomat elhalasztottam az elnökválasztás, illetve annak kiértékelése utáni időszakra" - figyelmeztetett.

Elmondása szerint április 30-ával fejezte be munkáját a Smernél. Azt állítja, ez az igazság, amit pedig a média állít, színtiszta spekuláció.

Stromček tavaly lett a Smer pártigazgatója, azt megelőzően a közlekedésügyi minisztérium államtitkáraként, illetve stratégiai ipari parkok előkészítésére és létesítésére kijelölt kormánybiztosként is dolgozott. A nagy projekt, amiről fent beszélt, a Jaguar Land Rover nyitrai megtelepedése volt.

Távozására reagált Robert Fico, a Smer elnöke is, aki közölte, hogy a nyitrai beruházás után Stromček visszautasított minden jelölést, amit felkínáltak neki, és világosan megmondta, hogy távozni szeretne a politikából. "Mint a párt elnöke, sajnálom, hogy ezt be is teljesítette" - szögezte le, majd megköszönte neki a munkát, amit végzett, végül pedig nem hagyta szó nélkül azt sem, amit a média írt Stromčekről.

"Ismét csak a média makacs igyekezetéről van szó, hogy egy sikeres élettörténetből olyan ügyet gyártson, amellyel árthat a Smer pártnak" - húzta alá.

Sajtótájékoztatót hívott össze az ügyben Igor Matovič (OĽaNO) is, aki szerint a miniszterelnöknek meg kellene vizsgáltatni Stromček vagyoni hátterét.

"Stromček maximális védelmet élvezett a Smeren belül, mely párt hagyta, hogy a maffia privatizálja a büntetőjogi szerveket" - jegyezte meg.

Azt is kérte, hogy a főügyész vizsgálja meg a Jaguar Laand Rover ügyét, mivel a médiában megjelent információk szerint az üzleten a médiában megjelentek szerint a Bödör-család is sokat nyert, amely család pedig részt vehetett Ján Kuciak és kedvese meggyilkolásában.

(Denník N/TASR)