Šufliarský szerint csak a véletlen műve, hogy nem ölték meg, épp nyaralt a családjával

2022. május 3. - 15:08 | Belföld

Az egykori főügyészhelyettes, Peter Šufliarský a keddi tárgyaláson kijelentette, csak a véletlen műve, hogy a meggyilkolását nem hajtották végre.

Šufliarský szerint csak a véletlen műve, hogy nem ölték meg, épp nyaralt a családjával
Peter Šufliarský (Fotó: TASR)

Šufliarský erről a bazini Specializált Büntetőbíróság keddi tárgyalásán beszélt. Az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyét Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának ügyével együtt tárgyalja a bíróság.

Šufliarský szerint a gyilkosság előkészületei a tervek szerint 2018 szeptemberében jutottak el odáig, hogy megölik őt.

„Akkor épp nyaraltam a családommal, és csak a véletlen műve, hogy nem vitték véghez” – jelentette ki.

A korábbi főügyészhelyettes úgy tudja, hogy 2018 nyarán többször megfigyelték és követték. "Megfigyelés alatt tartottak, miközben állandó lakóhelyemről a Főügyészségre, illetve arra a helyre mentem, ahova sportolni járok" - mondta.

Kifejtette, hogy bár nem felügyelte Kočner egyetlen ügyét sem, főügyészhelyettesként több olyan ügyet is felülvizsgáltatott, amelyekben Kočner érintett volt. Kiemelte, a feladatai ellátásával kapcsolatban többször megfigyelték, és többször fennállt az egészségkárosodás veszélye is.

Šufliarský beszélt arról is, hogy Kočnerrel 2008-ban ismerkedtek meg az akkori főügyész, Dobroslav Trnka születésnapi ünnepségén, és azt is elismerte, hogy később szöveges üzenetek útján is kommunikáltak. Šufliarský már korábban is hangsúlyozta, hogy az SMS-váltást Kočnerrel saját szakmai hibájának tartja. Azt állítja, hogy a kommunikáció egyetlen bűncselekményt sem érintett.

Mint ismert, öt személyt vádolnak azzal, hogy Maroš Žilinka, Daniel Lipšic, valamint Peter Šufliarský korábbi helyettes főügyész megölését tervezték. Szabó Tamás beismerő vallomást tett, a további vádlottak Marian Kočner, Alena Zsuzsová, Dušan Kracina és Darko Dragić. Žilinka és Lipšic meggyilkolását a vád szerint 2017 őszén rendelték meg Alena Zsuzsovánál.

Kapcsolódó cikkek:

(TASR/para)