Sulík ismét halálra izgulhatta magát, ugyanis Matovič kapott szót a rádióban!

2021. március 6. - 13:35 | Belföld

Igor Matovič megszokott aranyköpései következnek, a Szlovák Rádió szombati politikai műsorának vendége volt.

Sulík ismét halálra izgulhatta magát, ugyanis Matovič kapott szót a rádióban!
Richard Sulík - Fotó: Cséfalvay Á. András

A miniszterelnök szerint Sulík mindent megtesz, hogy elrontsa a dolgokat és bukjon a kormány, de nem váltja le őt a gazdasági miniszteri posztról, holott ezt szívesen megtenné.

Állítja, a március 3-i kormányülésen percekig vulgárisan sértegette őt. Erre a műsorvezető megjegyezte, hogy Matovič emberek ezreinek halálával vádolta meg Sulíkot.

A kormányfő ugyanakkor szinte már hízelgett a Za ľudí ellenállása kapcsán, amely párt mögött nem lát rosszindulatot.

"Ők valóban őszintén jót akarnak Szlovákiának, csak sajnos talán hagyták magukat belerángatni a gazdasági miniszter és az SaS játszmáiba" - fogalmazott.

Közölte azt is, megvárják, mi lesz a végeredménye a negyedik koalíciós párt, a Sme rodina március 10-én esedékes elnökségi ülésének. Továbbá hangsúlyozta, azokkal a pártokkal akarnak kommunikálni, akiknek számít Szlovákia sorsa.

Pénteken este még a telefonjáról osztotta az eszet, mikor felsorolta, milyen kifejezésekkel illették azt a cselekményt, hogy elintéztek 2 millió Szputnyik V vakcinát a szlovákiai embereknek, majd mikor állítása szerint az oroszok felajánlották, hogy a kormányválság miatt szankciók nélkül hajlandók felbontani a szerződést, akkor hirtelen nagy csend lett. (Azt nem tette hozzá, hogy időközben az Európai Gyógyszerügynökség elkezdte vizsgálni a vakcinát az oroszok kezdeményezésére.)

Végezetül nem restellte odadörgölni mindenki orra alá, hogy mindegy, ki mit mond, úgyse engedte volna, hogy lemondjanak a Szputnyikról. Bravó!

(SME/SITA)