Sulík: a koalíció legnagyobb problémáját Igor Matovičnak hívják, az SaS felmondta a koalíciós szerződést

2022. július 6. - 17:05 | Belföld

Felmondta a koalíciós szerződést az SaS, augusztus végéig várnak egy új szerződésjavaslatra és egy Igor Matovič nélküli kormányösszeállításra. Az OĽaNO azonban nem akar Matovič nélküli kormányt, a párt elnöksége kiállt a pártelnök mellett. 

Sulík: a koalíció legnagyobb problémáját Igor Matovičnak hívják, az SaS felmondta a koalíciós szerződést
Fotó: TASR

Richard Sulík, az SaS elnöke, pártja országos tanácsának ülése után bejelentette, hogy felmondják a koalíciós szerződést. "Az SaS ma felmondja a koalíciós szerződést, amelyet már a koalíciós partnereink is több alkalommal, súlyosan megsértettek" - jelentette be Richard Sulík pártelnök.

Szerinte nem lehet folytatni a két éve megkezdett kormányzást, ha minden a régi feltételek mellett, a régi folyamatokkal, és Igor Matovič részvételével zajlik.

„Úgy, ahogy eddig, a legjobb szándék mellett sem lehet folytatni” – mondta a koalícióról Sulík.

Az egyik oknak a közpénzzel vaó bánásmódot jelölte meg. „Nem nézhettük, ahogy Robert Fico kirabolja a közös kasszát, most pedig nem nézhetjük tétlenül, ahogyan Igor Matovič kézikasszaként kezeli a költségvetést saját ötletei számára” – magyarázta az SaS elnöke. Mindennek a teteje szerinte az volt, amikor a fasiszta képviselőkkel szövetkezve megtörték a köztársasági elnök vétóját Matovič „inflációellenes csomagja” esetében, amely több mint egymilliárd euróba kerül, és nincs fedezete.

Talán még ennél is nagyobb problémának tartja, hogy Matovič megosztja a társadalmat, egymás ellen hergeli az embereket.

„Hónapok óta konfliktusban áll mindenkivel, aki nem ért vele egyet feltétel nélkül – jelentette ki Sulík. – Minden munkánkat a kormányban és a parlamentben elfed ez az egyetlen miniszter. A koalíciónk legnagyobb problémáját Igor Matovičnak hívják.”

Az SaS a COVID-dal és a háborúval egyszintű problémának tartja Matovič kormánytagságát. „Mintha nem lenne elég, hogy a kormányunkat sújtotta a korona, a gazdasági visszaesés, az energetikai válság, háború van a szomszédunkban, van még egy Igor Matovičunk is” – súlyozta a problémát a pártelnök. Szerinte ezt a problémát Eduard Heger kormányfőnek kellett volna kezelnie, de nem tette meg.

„A koalíción belüli viszonyokat meg kell változtatni, és ha erre az OĽaNO képtelen, akkor az SaS-nek kell megtennie” – jelentette ki Sulík.

Komoly érvnek tartja, hogy utánuk várhatóan Fico és a fasiszták kormányoznának, de ha így folytatják a kormányzást, akkor ugyanez fog bekövetkezni, csak a választási ciklus végén.

„Az SaS ezért ma felmondja a koalíciós szerződést, a kormányfőtől egy új szerződéstervezetet várunk, amely figyelembe veszi az aktuális politikai helyzetet, a politikai eseményeket, és amelyből következik majd, hogy Igor Matovič nem lesz a kormány tagja. A legközelebbi napokban tájékoztatjuk a miniszterelnököt a kormányban való maradásunk feltételeiről. Ha az új koalíciós szerződésben nem állapodunk meg augusztus 31-ig, akkor a minisztereink benyújtják lemondásukat” – ismertette az SaS országos tanácsának egyhangú döntését Sulík.

Az SaS országos tanácsának ülését megelőzően azonban az OĽaNO elnöksége is ülésezett, és Eduard Heger miniszterelnök világossá tette, hogy Matovič lemondatásába az OĽaNO nem egyezik bele. „Az Önök követelése éles ellentétben áll a koalíciós szerződéssel és az OĽaNO nem ért vele egyet, de nem fogja megszavazni az előrehozott választásokat sem” – áll a párt nyilatkozatában, amelyet Heger videóba is beolvasott, a párt szinte teljes elnökségével a háttérben.

Sulík elismerte, hogy az OĽaNO elnöksége nem akarja leváltani Matovičot, de szerinte ez nem jelenti azt, hogy esélye sincs a koalíciós szerződés átalakításának.

„Azt nem olvastam benne, hogy Igor Matovič visszautasítja lemondását, és azt sem, hogy ebben az esetben Eduard Heger nem lenne hajlandó leváltani” – mondta Sulík.

A pártnak Matovič leváltásán kívül vannak más követelései is. „Elfogadhatatlan, hogy a tanárok, az egészségügyi dolgozóknak, más állami alkalmazottaknak könyörögniük kelljen a pénzügyminiszternél, hogy legalább az infláció mértékében emeljék a fizetésüket, miközben százmilliókat szór szét a miniszter” – mondta Sulík.

Nem zárta ki azt sem, hogy hajlandó ő is lemondani posztjáról a megegyezés érdekében.

„Ha ezt fogják követelni, el fogunk rajta gondolkodni, de várjuk az érveiket, mert a gazdasági minisztérium jól működik” – dicsérte meg magát Sulík.

Kisebbségi kormány?

Arról nem akart beszélni, hogy készek lennének-e támogatni egy kisebbségi kormányt, ha a három párt nélkülük akarna kormányozni. „Láttuk már, hogy Igor Matovičnak nem okoz gondot egyezkedni a fasisztákkal, vagyis számolunk azzal, hogy kisebbségben akarnak majd kormányozni.

Elsősorban Eduard Hegernek kell eldönteni, hogy akar-e olyan kormányt irányítani, amelyik ki van szolgáltatva a fasisztáknak” – mondta Sulík.

A koalíciós tanács egyszerű reformját, amelyről Eduard Heger beszélt korábban, nem tartja elégségesnek.

- lpj -