Sulík menti a menthetőt, maszkhordásra szólít fel, de azért Matovič megjegyzéseit sem hagyta szó nélkül

2020. október 15. - 11:37 | Belföld

Igor Matovič kormányfő csütörtök reggeli bejegyzése után – amelyben arra figyelmeztetett, hogy drámaian nő a fertőzöttek száma, ebben a helyzetben pedig a legkevésbé segítenek az SaS képviselőinek megnyilvánulásai – Richard Sulík is reagált.

Sulík menti a menthetőt, maszkhordásra szólít fel, de azért Matovič megjegyzéseit sem hagyta szó nélkül
Fotó: TASR - archív

„Sajnálom, hogy a kormányfő ignorálta a többszöri javaslatomat a nyári határellenőrzésekkel kapcsolatban úgy, hogy csak az léphetett volna be az ország területére, akinek van negatív tesztje, és az, akit letesztelnek a határon, legyen ingázó vagy kamionsofőr. Ezért kérem Önöket, hordják a szájmaszkot, fertőtlenítsék a kezüket, tartsák be a távolságot, és ha nem szükséges, ne gyülekezzenek. Tényleg nem éri meg. Most minden mást tegyünk félre” – írta közösségi oldalán az SaS elnöke, Richard Sulík.

Mint ismert, a miniszterelnök csütörtökön terjedelmes bejegyzésben írt a fertőzöttek drámai emelkedéséről és azoknak a felelősségéről, akik kételkednek a járványügyi szakemberekben és az intézkedésekben.

Matovič hétfői sajtótájékoztatóján kitért Sulík határokkal kapcsolatos nyári javaslatára, és egyúttal leszögezte, megvalósíthatatlan lett volna a gazdasági miniszter ötlete, hiszen a határokon nem győztek volna mindenkit letesztelni.

Sulík korábban azt mondta, „teljesen felesleges és elvesztegetett idő“ a pandémiai komisszió tevékenysége, hiszen a politikusok döntenek mindenről. Ezt Matovič kikérte magának, mert, mint fogalmazott, elismert szakemberek, professzorok, orvosok, jogászok áldozzák fel a szabadidejüket a járvány megfékezése érdekében. Sulík a kormányülésen azt mondta, hibát követünk el, hogy a járványügyi szakértőket meghallgatjuk, enyhén szólva pedig feleslegesnek minősítette a munkájukat.


(parameter)