Sulík nyitott kapukat dönget, Matovič szerint meg elképzelhető, hogy végül "csak" 45 napos lesz a veszélyhelyzet

2020. november 10. - 20:05 | Belföld

Igor Matovič miniszterelnök elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány szerdán végül nem fogadja el a 90 napra szóló veszélyhelyzet kihirdetését, ahogy azt a hétfői válságstáb után bejelentette. Lehet, hogy a rendkívüli helyzet "mindössze" 45 napig tart majd.  Ez a szerdai kormányülésen derül majd ki.

Sulík nyitott kapukat dönget, Matovič szerint meg elképzelhető, hogy végül "csak" 45 napos lesz a veszélyhelyzet
Fotó: TASR

A kormányfő elmondása szerint Richard Sulík gazdasági miniszter azzal a kijelentésével, amivel elutasította a 90 napos veszélyhelyzetet nyitott kapukat "rugdos".
"...érdekelne, hogyan működnek a dolgok az SaS pártban, mert számomra úgy tűnik, hogy "ott elég rendes rendetlenség van. Tegnap öt SaS-jelölt állt ki a központi válságstáb ülésén a 90 napos veszélyhelyzet mellett. Tehát Sulík előbb tegyen rendet " - nyilatkozta a DenníkN szerint a kormányfő.

Mint ismeretes, az SaS párt nem ért egyet a központi válságstábbal, amely azt ajánlja, hogy a kormány 90 nappal hosszabbítsa meg a veszélyhelyzetet. Hasonló véleményen van a szintén kormánypárti Za ľudí párt elnökségi tagja, Miroslav Kollár parlamenti képviselő is. Ugyanakkor a legerősebb kormánypárt, az OĽANO mozgalom támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását Szlovákiában, és azt nem ellenzi azt a Sme rodina sem.

A válságstáb a hétfői ülésén azt javasolta a kormánynak, hogy hosszabbítsa meg a veszélyhelyzetet 90 nappal. Ha ez nem történik meg, a veszélyhelyzet, melyet október 1-jén hirdettek ki 45 napra, november 14-én véget ér. A törvény értelmében az állam veszélyhelyzetben a szükséges ideig és a szükséges mértékben korlátozhatja az alapvető jogokat és szabadságjogokat. A kormány legfeljebb 90 napra hirdethet ilyet, ha közvetlen veszély fenyegeti az emberéleteket vagy a lakosság egészségét, a környezetet vagy a közvagyont.

(denníkn/para)