Sulík szerint Matovič helyett másnak kellene a kezébe vennie a válságkezelés irányítását

2020. december 13. - 16:59 | Belföld

A gazdaságügyi miniszter azt mondta vasárnap, még nem biztos, hogy lesz kijárási korlátozás a karácsonyi ünnepek idején.

Sulík szerint Matovič helyett másnak kellene a kezébe vennie a válságkezelés irányítását
Fotó: TASR

Richard Sulík (SaS) gazdaságügyi miniszter vasárnap az RTVS O 5 minút 12 című politikai műsorában arról beszélt, hajlik Zuzana Čaputová köztársasági elnök véleménye felé azzal kapcsolatban, hogy Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőnek át kellene adnia valaki másnak a koronavírus-járvány okozta válság kezelésének irányítását.

A gazdaságügyi miniszter szerint ezzel a feladattal például olyan személyt lehetne megbízni, mint a Központi Válságstáb elnöke, Peter Škodný.

Sulík ugyanakkor megjegyezte, nem szeretné a médián keresztül fejtegetni, hogy Matovič miben hibázott, azt inkább személyesen akarja vele tisztázni. A miniszter szerint Szlovákiában hiányzik egy logikus és kiszámítható járványügyi terv. „Ha lesz, mindannyian könnyebben lélegzünk majd” – tette hozzá.

Ami a lockdownt illeti, az SaS elnöke továbbra is kitart amellett, hogy azokban a járásokban kellene bevezetni, amelyekben a legsúlyosabb a járványhelyzet. „Egész országos lockdown, rendben, de mi lesz utána? Ismét bezárunk, károkat okozunk, egy pillanatra csökken, majd ülünk a babérjainkon, és megint felfelé fog menni? Tervet akadok látni” – jelentette ki.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter pénteken arról tájékoztatott, hogy valószínűleg a húsvétihoz hasonló kijárási korlátozásra számíthatunk a karácsonyi ünnepek idején is, erről azonban még rá kell bólintania a Központi Válságstábnak és a kormánynak is. Erre valószínűleg a kormány szerdai ülésén kerül sor.

A Hlas-SD elnöke, Peter Pellegrini úgy látja, a legfontosabb intézkedés a koronavírus ellen az lenne, ha a miniszterelnök lemondana. Szerinte a kormány a nyarat „végigaludta”, és ugyanígy tett az őszi országos tesztelések után is. „Most pedig kinyitják a szemüket, és azt látják, hogy ezrek vannak kórházban” – jegyezte meg.

Sulík erre úgy reagált, hogy legitim miniszterelnöknek tartja Matovičot, és tiszteli őt kormányfőként annak ellenére is, hogy eltérő véleményen vannak bizonyos dolgokkal kapcsolatban. „Hányan már börtönben vannak. Megkezdte a megtisztítást, és ezt kitűnően teszi” – mondta, majd Pellegrini megjegyezte, ezt nem a kormányzó politikusok, hanem a rendőrök és az ügyészek teszik, és annak idején, amikor miniszterelnök volt, maga is igyekezett megtisztítani az igazságszolgáltatást.


(TASR)