Sulíknak már annyi képviselője van, hogy akár asztalt is boríthat. Kié lesz az igazságügyi minisztérium?

2021. szeptember 10. - 10:50 | Belföld

Vihar előtti csendként is lehetne jellemezni azt a helyzetet, ami azzal állt elő, hogy a legkisebb kormánypárt, a Za ľudí parlamenti frakciója a héten széthullott.

Sulíknak már annyi képviselője van, hogy akár asztalt is boríthat. Kié lesz az igazságügyi minisztérium?
Illusztrációs felvétel (TASR)

Az eredetileg 12 képviselőt a parlamentbe juttató tömörülés már korábban 10 fősre olvadt. Aztán most a Mária Kolíková igazságügyi miniszterhez tartozó szárny hat képviselője csatlakozott az SaS-hez, amelyik így a második legerősebb koalíciós tömörüléssé vált. Mivel ezáltal megváltoztak az erőviszonyok, pozícióharcokra lehet számítani az amúgy sem túl stabil kormányon belül.

Richard Sulíkék eddigi 13 képviselőjéhez tehát hatan társultak, így a liberális párt már 19 mandátummal bír, amivel megelőzi az eddigi második helyezettet, a Sme rodinát, amelyiknek csupán 17 embere ül a parlamentben. A Za ľudí első embere, Veronika Remišová árulásnak élte meg a kollégái távozását. Így van ez főleg azért is, mert a házszabály 8 főben állapítja meg a pártok frakcióinak minimális létszámát, és most Remišovának két hű és két ingadozó képviselője maradt, ami megkérdőjelezi a képviselői klub fenntartását. Ezzel a helyzettel Boris Kollár, a parlament elnöke sem tud mit kezdeni, azt mondja, vizsgálja a helyzetet.

Richard Sulík SaS-elnök azt nyilatkozta, hogy a Za ľudí-n belüli események veszélybe sodorták a koalíciót, de úgy alakult a helyzet, hogy most megnő az esélye annak, hogy a kormány kitöltse a megbízatásának négy évét. Egy követeléssel már elő is rukkoltak, mégpedi azzal, hogy Kolíková maradhasson az igazságügyi miniszter. Erre kapásból azt válaszolta az OĽaNO-s védelmi miniszter, Jaroslav Naď, hogy az SaS a tavalyi választások után eleve egy minisztériummal többet kapott, tehát túl nagy ambíciói ne legyenek.

Pártbeli főnöke, Igor Matovič meg azt üzente Sulíknak, hogy a koalíciós szerződést nem lehet megváltoztatni. A pénzügyminiszter meggyőződése, hogy a megállapodásnak nemcsak akkor kell érvényesnek lennie, amikor a felek azt megfelelőnek tartják, hanem akkor is, amikor az eredeti szituáció nem a várakozásaiknak megfelelően alakul.

Mire lehet számítani?

1. Megegyeznek, apró engedmények fejében

Igor Matovič, Boris Kollár, Veronika Remišová és Richard Sulík az elkövetkező napokban foglalkozni fog a kérdéssel a koalíciós tanácson. Itt a kormányt létrehozó eredeti négy párt szerinti felállásban találkoznak a tömörülések vezetői. Sulík ragaszkodik Kolíková miniszteri székéhez, Matovič és Kollár nem feltétlenül támogatja azt.

2. Remišová távozhat a miniszteri posztjáról

A koalíciós szerződés szerint a Za ľudínak két miniszteri bársonyszék jár, de most, hogy Remišová mögül elfogyott a frakció, minden kérdésessé vált. Remišovának támogatást nyújthat Matovič, aki azt találta mondani vele kapcsolatban, hogy szerinte a politikus soha nem is hagyta el igazán az OĽaNO-t. "Ő elidőzött valahol máshol, elkóborolt, és valamikor lehet, hogy visszatér" - mondta a szerdai kormányülés előtt Igor Matovič Remišováról, aki az OĽANO-ban kezdte politikai pályafutását.

3. Kolíková távozik a minisztérium éléről

Ha Matovič bejelentené, hogy Kolíkovát nem támogatja a jelenlegi posztján, az bonyolítaná a helyzetet. Az SaS-nek három miniszteri pozíciója van, az igazságügyi tárca lenne a negyedik. Sulík azzal érvelhet, hogy a Sme rodinának is három minisztériuma van, ráadásul övék a parlamenti elnöki tisztség és a titkosszolgálatok vezetői pozíciója is. Ha Sulík megmakacsolja magát, azzal is fenyegethet, hogy bedönti a kormánykoalíciót, hiszen most már 19 képviselője van, és nélkülök a koalíciónak csupán 74 mandátuma maradna, amivel a 150 tagú törvényhozásban kisebbségi helyzetbe kerülne.

Milyen követelésekkel rukkolhatnak elő a vezető politikusok?

Igor Matovič - az OĽaNO elnöke azt kérheti a gazdasági miniszter Sulíktól, hogy fogja vissza magát az hosszú hónapok óta lebegtetett adóreform ügyében

Veronika Remišová - valószínűleg az OĽaNO támogatására fanyalodik, nagyon nem ugrálhat két plusz kettő képviselővel a háta mögött

Boris Kollár - a titkosszolgálat korábbi vezetőjének ügye miatt számukra az a legfontossabb, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény 363. paragrafusa ne nagyon változzon

Mint ismeretes, ez tette lehetővé, hogy a főügyész Maroš Žilinka utasítására kiengedhették a vizsgálati fogságból Vladimír Pčolinskýt.

Richard Sulík - Kolíková miniszteri pozícióját szeretné megőrizni, ami miatt a két partnerének - OĽaNO, Sme rodina - valamilyen engedményeket kell tennie

(Cas)