SÚLYOS BALESET: Fiatal nő borult fel a kocsijával hajnalban Nagymegyer mellett

Súlyos közúti balesethez riasztották a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket hajnali fél négy környékén.

SÚLYOS BALESET: Fiatal nő borult fel a kocsijával hajnalban Nagymegyer mellett
Illusztráció - Archív felvétel

Csicsó felől Nagymegyer irányába tartott személyautójával egy fiatal hölgy, amikor információink szerint megcsúszott és elvesztette irányítását a kocsi felett, majd felborult fele. Értesülésünket megerősítette Hodosi Tibor, a járási tűzoltóság bevetési egységeinek parancsnoka is.

Elmondta továbbá, hogy a helyszínre a nagymegyeri tűzoltók és a mentősök érkeztek elsőként. A baleset még a Komáromi járásban történt, de a nagymegyeri tűzoltóállomás található a legközelebb hozzá. Nem sokkal később gútáról is riasztottak egy egységet.

A személyautót vezető hölgy súlyos sérüléseket szenvedett, a tűzoltóknak kellett kimenteniük a roncsok közül. Hodosi szavai szerint eszméleténél volt, elsősegélyben részesítették, majd átadták a mentőknek, akik kórházba szállították.

A tűzoltók ezt követően elvégezték a tűzbiztonsági intézkedéseket a járművön, majd összektakarítottak és visszatértek állomáshelyükre.

(parameter)