Súlyos baleset: kerékpárost gázolt el a BMW, majd elhajtott – a kocsiban egy csapat fiatal ült

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 68 éves kerékpáros férfit, miután szerda délután elgázolta egy autó Nemšován (Trencséni járás).

Súlyos baleset: kerékpárost gázolt el a BMW, majd elhajtott – a kocsiban egy csapat fiatal ült
Fotók: Rendőrség (Facebook) - további képekért kattints!

Rendőrségi információk szerint a BMW-t egy 17 éves fiú vezette, a kocsiban pedig két 18, valamint egy 16 éves fiatal is volt, akik a kijárási korlátozás ellenére a Púchovi járásból Trencsénbe tartottak. A kerékpáros férfi elsőként haladt be a körforgalomba, a sofőr viszont balról megelőzte a férfit, csakhogy a manőver során összeütköztek.

A kerékpáros az útra esett és megsérült, az autós viszont segítségnyújtás helyett folytatta útját. Nem sokkal később utolérték őket a rendőrök – ekkor már az egyik 18 éves srác ült a volán mögött. A 17 éves fiú eleinte elhallgatta, hogy ő vezetett volna, de aztán mindent bevallott.

A fiúk szervezetében nem állapítottak meg alkoholt, a járművekben keletkezett kár elenyésző. Orvosi jelentések szerint a kerékpáros férfi két hónapig gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rendőrség testi sértés ügyében indított eljárást.


-para-