SÚLYOS BALESET: Kilencéves kislány is súlyosan megsérült egy sofőr miatt, aki nem is ülhetett volna volán mögé

2023. november 20. - 07:20 | Régió

Összesen hat ember sérült meg, köztük egy kilencéves kislány Tornóc (Vágsellyei járás) mellett.

SÚLYOS BALESET: Kilencéves kislány is súlyosan megsérült egy sofőr miatt, aki nem is ülhetett volna volán mögé
Forrás: Joj TV

Roman Červienka közlekedésügyi szakértő a Joj TV-nek azt mondta, a baleset nyomai arra engedtek következtetni, hogy az egyik autó átkanyarodott a menetiránnyal szembeni sávba, és ott ütközött a másikkal. A karambol miatt az egyik autó lerepült az útról és a tetején landolt, a másik pedig szétroncsolódva állt meg az úttesten.

Viktória Borloková rendőrszóvivő elárulta, hogy utóbbi autóba beszorult a sofőr, hidraulikus vágóeszközre volt szükség, hogy kiszabadítsák. Ő volt a 42 éves férfi, akinek soha nem volt jogosítványa, súlyosan megsérült. Autójában két kamaszlány is ült, ők pedig könnyebben.

A mentők hat sérültet szállítottak a környező kórházakba, köztük volt a felborult autóból kiszabadított 9 éves kislány, Lea is, aki súlyosan megsérült. Szülei könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A jogsi nélkül vezető sofőrtől vért vettek, hogy megállapítsák, fogyasztott-e alkoholt. A baleset további körülményeit a rendőrség vizsgálja.

(Joj TV)