Súlyos vonatbaleset történt Németországban

2017. december 5. - 22:17 | Külföld

Összeütközött egy személyszállító és egy teherszállító vonat kedd este a németországi Neuss közelében, a balesetben többen megsérültek.

Súlyos vonatbaleset történt Németországban
Fotó: AP

A szövetségi rendőrség egy szóvivője a Bild című lapnak a baleset után nem sokkal még azt mondta, hogy legkevesebb 50 ember sérülhetett meg az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Neuss mellett fekvő Meerbuschnál történt balesetben. A mentésben közreműködő meerbusch-i tűzoltóság viszont közölte, hogy az első információk alapján öten sérültek meg, egyikük sem életveszélyesen. Közleményükben hozzátették, hogy a személyszállító vonaton nagyjából 150-en utaztak.

A Deutsche Bahn (DB) állami vasúttársaság közölte, hogy egyik leányvállalatuk, a DB Cargo szállítmányozási cég egy tehervonata a Krefeld és Neuss közötti vasútvonalon 19:30 körül összeütközött egy regionális expresszel, amelyet a National Express nevű társaság üzemeltet. Mint írták, az első jelentések szerint 20 ember sérült meg a balesetben.

A szövetségi rendőrség észak-rajna-vesztfáliai szervezetének tájékoztatása alapján a baleset úgy történt, hogy a személyszállító vonat belefutott az előtte haladó tehervonatba a Meerbusch-Osterath megállóhely közelében.

MTI