A svéd királyi családot megdöbbentette a merénylet, biztonsági intézkedések

2017. április 7. - 20:42 | Külföld

Megdöbbenését fejezte ki a svéd királyi család a Stockholmban pénteken elkövetett tömeges gázolás miatt, melyben legalább hárman meghaltak és sokan megsebesültek.

"A királyi család és én megdöbbenéssel fogadtuk a Stockholmban délután elkövetett gázolásos merénylet hírét" - áll XVI. Károly Gusztáv svéd király nyilatkozatában. Az uralkodó hozzátette, hogy a család tagjai szoros figyelemmel kísérik a fejleményeket. Hangsúlyozta, hogy a királyi család gondolatban az áldozatokkal és családtagjaikkal van.

Stockholmban péntek délután egy teherautó sétálóutcába hajtott, és legalább három embert halálra gázolt. Stefan Löfven svéd miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy "minden jel szerint" terrortámadást követtek el. Később ezt azzal a kijelentéssel erősítette meg, hogy Svédországot megtámadták.

Az áldozatok számáról eltérő értesülések láttak napvilágot. A hivatalos közlésekből egyelőre annyit tudni biztosan, hogy legalább hárman meghaltak és a sok a sebesült. Az EFE spanyol hírügynökség legalább nyolc sebesültről számolt be helyi médiumokra hivatkozva. A teherautó vezetőjéről egyelőre semmit sem közöltek. A gépkocsi a gázolások után nekiment egy áruház épületének.

A támadást követően Svédországban és több szomszédos országban fokozták a biztonsági intézkedéseket. Finnországban a rendőrség növelte a járőrök számát a fővárosban, Helsinkiben. Norvégia nagyobb városaiban és Oslo repülőterén a rendőrség tagjai a további értesítésig fegyvert viselnek magukkal. Lezárták a Svédország és Dánia közötti híd több sávját is, hogy a rendőrség ellenőrizhesse az áthaladó járműveket. A stockholmi vonatforgalmat egész napra leállították.

MTI/para