Sýkora-gyilkosság: ezúttal is elnapolják a maffiavezér meggyilkolásával kapcsolatos tárgyalást?

2020. január 26. - 14:07 | Belföld

Kedden a Pozsony I Járásbíróságon tovább folytatódik a pozsonyi alvilág egykori vezérnek, Miroslav Sýkorának a meggyilkolásával kapcsolatos bírósági tárgyalást.

A legutóbbi, 2019 októberére tervezett tárgyalást elnapolták, miután Marek L. ügyvéde betegség miatt nem tudott megjelenni. A tárgyaláson Marek L. sem jelent meg, ugyanis korábban engedélyezte ügyvédjének, hogy a tárgyalás az ő jelenléte nélkül folyhat.

Akkor a vádlottak közül hárman voltak jelen, köztük Ľuboš F., akit a nyitrai alvilág vezérének tartanak. Tanúként hallgatták volna meg a Piťo-banda 16 éves börtönbüntetését töltő tagját, Juraj Ondrejčákot, valamint a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) egykori igazgatóját, Ivan Lexát. A meghallgatásukra várhatóan kedden sort kerítenek.

A 2019 júniusára kiírt tárgyalást szintén elnapolták, ugyanis a Főügyészség felügyelő ügyésze munkaképtelen volt. Akkor hasonló okból Ondrejčák és Ľuboš F. sem tudott megjelenni. Utóbbi abban az időben egy másik bűncselekmény miatt volt börtönben, időközben viszont már szabadon engedték.

Ľuboš F.-en kívül az ügy további vádlottja Marek L., Milan M. és Richard B., alias Kofola. A vád szerint a négy személy 1997 februárjában egy pozsonyi hotel előtt meggyilkolta Miroslav Sýkorát.


aktuality.sk/para