Szabadlábon védekezhet, de lemondott az "ajándékokkal" megkent polgármester

2015. november 12. - 20:00 | Régió

Radovan Jurika, a malackai járásbeli Marianka község polgármestere csütörtökön lemondott.

Szabadlábon védekezhet, de lemondott az "ajándékokkal" megkent polgármester
Radovan Jurika (Fotó: TASR)

Jurikát a NAKA hétfőn vette őrizetbe a helyi községi hivatalban, majd kenőpénz elfogadásával gyanúsították meg. A rendőrség szerint három alkalommal kenték meg.

A polgármester csütörtökön bejelentette lemondását, és ügyvédje tolmácsolásában hangsúlyozta, bízik abban, hogy ezáltal is nagyobb teret biztosít az ügy igazságos kivizsgálásához. martin Ribár ügyvéd hozzátette, hogy Jurika ezt "morális szükségletként" kezeli, hozzátéve, hogy ez szlovákiai viszonylatban nem éppen szokványos cselekedet.

Ha a rendőrségi vizsgálat azzal érne véget, hogy az immár expolgármester ártatlan, akkor sem kaphatja vissza funkcióját.

A Speciális Ügyészség által kijelölt ügyész a vizsgálati fogságba helyezését javasolta, hogy ne tudja befolyásolni a tanúkat és folytatni a bűncselekmények elkövetését, a Specializált Büntetőbíróság besztercebányai testülete azonban nem adott helyt az ügyészi kérésnek. Jurika ezáltal szabadlábon védekezhet.

Jurikát azzal gyanúsítják, hogy építkezési eljárások befolyásolására kért "ajándékként" kenőpénzt. Február végén 2 ezer eurót kért egy asszonytól, aki a pénzt át is utalta neki. Júniusban egy férfitől kért 1700 eurót, aki végül 700 eurót küldött. Szeptember végén egy folyamatban lévő használatbavételi eljárás kapcsán kért ismét 2 ezer eurót, amit viszont a kérvényező hölgy elutasított.

A gyanúsított Jurika állítja, hogy az "ajándékokat", amiket kapott, Marianka fejlesztésére fordította. "Ártatlannak érzem magam. Öt évig csak szenvedtem, és próbáltam tenni valamit a községért, most meg védekezhetek. Bízom benne, hogy az igazság győzedelmeskedik, és bebizonyosodik, hogy az öt évnyi munkámnak volt értelme" - közölte, amikor csütörtökön távozott a bíróságról.

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja, öttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

TASR/para