Szabadlábra helyezik az eperjesi gázrobbanás gyanúsítottjait

2020. március 31. - 13:20 | Régió

Szabadlábra helyezik Ján R., Ondrej T. és Marek T. vállalkozót, akik ellen a tavalyi eperjesi (Prešov) gázrobbanás ügyében indult eljárás.

Szabadlábra helyezik az eperjesi gázrobbanás gyanúsítottjait
Fotó: TASR

Erről kedden döntött az Eperjesi Kerületi Bíróság. A TASR hírügynökséget Ivana Petrufová, a bíróság szóvivője tájékoztatta.

Mint ismert, a 12 emeletes Munkács utcai panelházban 2019. december 6-án történt gázrobbanás során heten vesztették életüket, a nyolcadik áldozat vélhetően az az idős nő, akit eltűntként kezelnek.

A gyanú szerint alacsony feszültségű elektromos vezetékvédő felhelyezésénél végzett mikrofúrás során átlyukasztották a gázvezetéket, és ez okozta a szivárgást.

Az ügyészség korábban javasolta a vizsgálati fogságba helyezésüket, eleinte azonban csak azzal az indokkal, hogy a magas büntetés fenyegetése miatt esetleg kibújhatnak a felelősságvállalás alól, ezt azonban később kiegészítették azzal, hogy a három gyanúsított tanúkat befolyásolhat vagy más módon akadályozhatja a nyomozást. A bíróság végül csak ez utóbbi érvnek adott helyt, majd átszállították őket az eperjesi börtönbe.


(TASR/para)

Címkék: gázrobbanás, Eperjes