Szabadon engedték Horváth Lehelt és fiát, de a börtönkapuban már lesben álltak a rendőrök

2020. április 9. - 17:14 | Régió

A Nagyszombati Járásbíróság felmentette Horváth Lehelt és fiát Tibort az ellenük felhozott gyilkossági kísérlet vádja alól.

Szabadon engedték Horváth Lehelt és fiát, de a börtönkapuban már lesben álltak a rendőrök
Hováth Lehel a Nagyszombati Járásbíróságon (Fotó: Paraméter-archív)

A két férfi 2018 márciusában került előzetes letartóztatásba, mivel a gyanú szerint egy családi perpatvart követően meg akarták gyilkolni Horváth Lehel feleségét – akit bántalmaztak, majd az otthonukban tartott oroszlán elé vetettek.

A Nagyszombati Járásbíróság április 9-én tartotta az ügy utolsó tárgyalását, de a járványügyi korlátozások miatt nem szállították a helyszínre a vizsgálati fogságban lévő vádlottakat, hanem telefonon keresztül léptek velük kapcsolatba.

A tárgyaláson megszületett az első fokú ítélet is, amely Horváthékat felmentette a vádak alól.

A bíróság a büntetőeljárás folyamán elkövetett eljárási hibákra hivatkozva mentette fel Horváth Lehelt és Tibort.

Az ítélet szerint 2018-ban olyan eljárásbeli hibák történtek a sértett Horváth Iveta és kiskorú lánya kihallgatása során, amelyek miatt ezeket a vallomásokat nem lehetett törvényes bizonyítékként felhasználni a büntetőper során. Így pedig nem sikerült bizonyítani, hogy a nekik felrótt bűncselekményt elkövették.

Lehelre a börtönkapuban vártak a rendőrök

"Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész fellebbezett ellene" - közölte a Paraméterrel Jana Kondákorová bírósági szóvivő. Ugyanakkor a felszabadító ítélet értelmében a vádlottak vizsgálati fogsága azonnal véget ért, és elhagyhatták a büntetés-végrehajtási intézetet, ahol 25 hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban.

Horváth Tibor a Nagyszombati Járásbíróságon (Fotó: Paraméter-archív)

Horváth Tibort kedden délután szabadon is engedték, azonban apját, Lehelt a leopoldovi börtön kapujában a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrei várták, és azonnal újra őrizetbe vették őt.

Horváth Lehelt jelenleg öt gyilkossági üggyel, illetve gyilkosságokban történő bűnrészességgel gyanúsítja a NAKA. Ezek közül négy bűncselekmény esetében már született ítélet a Specializált Büntetőbíróságon, és az áldozatok L. Gellért és D. János - mindketten a Sátor-féle bűnszervezet "fehér lovai" -, valamint Reisz Andor és Sátor Lajos voltak.

Az ötödik gyilkossági ügy szerkesztőségünk értesülése szerint Karika Csaba volt, akit a 2000-es években egy nagy értékre elkövetett lopás miatt tett el láb alól a bűnszervezet, és a gyilkosságban Horváth Lehel is szerepet játszott.

A történtekkel kapcsolatban állásfoglalást kértünk a Nagyszombati Járásbíróság szóvivőjétől is, amint megkapjuk válaszát, cikkünket frissítjük.

(db)