Szabadrúgás – szabad rúgás
Azt viszont tudom, akár a sportban, akár az élet más területén tűrhetetlen, hogy felelős pozícióban lévő emberek (és azokon kívül is, persze) másokat megerőszakoljanak. Ha az ilyesmi elkerülésére jó megoldás egy kompetens parlamenti bizottság (amit kétlek, de hát a magyar parlamentnek ilyen eszközei vannak), hát legyen. Akármelyik oldal javasolja.
A Kiss-ügyben én igazságot biztosan nem tudok tenni. Nem is az én tisztem.
Ahogyan azonban Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője összekötötte saját sportszerűség-felfogását a bűncselekmény-értelmezéssel, az fölöttébb árulkodó. Sőt, szomorú, sőt, egyenesen felháborító.
„Bármilyen esetben, ha ön egy földön fekvő emberbe belerúg, akkor a rendőrség letartóztatja könnyű testi sértésért minimum. De egy labdarúgó meccsen, adott esetben ezért lehet, hogy még szabadrúgás sem jár. Mert a bíró úgy ítélte meg, hogy az eset olyan, ami miatt mehet tovább a játék.” – nyilatkozta a tévében.
Ekkora fokú érzéketlenségre nehéz magyarázatot találni. Bár tán volna is, viszont ne alacsonyodjunk le oda, hogy Kósa úr saját magánéletéből teregessünk ki részletekbe menően olyan (egyébként közismert) traumát, amely esetleg a férfi-nő-sport kapcsolat értelmezésére ekkora mértékben rányomta volna bélyegét.
Mondjuk, én a fociból és általában a sportból szintén kitakarítanám a rugdosódást-lökdösődést-gáncsoskodást, nem értem, a bírók miért hagyják... Hogy az emberek ott ventillálják az lefojtott indulatokat? Akkor az nem sport, hanem terápia.
A sporthoz túlzottan nem értek, de azt sejtem, hogy a fociban (ha már a dakota-korszak lecsengése után ez a mindenkori és univerzális viszonyítási pont a jelenlegi magyar politikában) és a focin kívül dettó az ilyen beszólás minimum egy sárgát megérne. Kósa ugyan már nem csatár, hanem hátvéd, de akkor is.
Csak hogy a szabadrúgás fogalma ne keveredjen össze a szabad rúgás fogalmáéval.
