Szabó után két korábbi NAKA-vezető ellen is eljárást indítottak

2021. június 4. - 19:12 | Belföld

Adrián Szabó, a belügy ellenőrzési hivatalának vezetőjén kívül két másik személy, Bernard Slobodník, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pénzügyi egységének volt igazgatója, valamint a NAKA volt tisztségviselője, Marian Kučerka ellen is eljárás indult hivatali jogkörrel való visszaélés és korrupció miatt - közölte Dalibor Skladan, a főügyészség szóvivője.

Szabó után két korábbi NAKA-vezető ellen is eljárást indítottak
Fotó: illusztráció

„Az ügyben A. Sz., B. S. és M. K. ellen indult eljárás - mondta Skladan, és hozzátette, az ügy jelenlegi szakaszában nem adhat részletes tájékoztatást.

A NAKA csütörtökön vette őrizetbe Adrian Szabót, a belügy ellenőrzési hivatalának vezetőjét. Három személyt gyanúsítanak az ügyben. Készpénz és elektronikai felszerelés átvételéről van szó, legalább 20 ezer euró értékben.

Szabó nemrég szintén részt vett az ország vezető politikusainak találkozóján a Szlovák Titkosszolgálat székházában. Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter csütörtökön közölte, ha a különleges ügyész megerősíti az ügyben felmerült információkat, javaslatot tesz a kormánynak Adrián Szabó menesztésére.


(TASR/para)