“A szakmában teljesen önálló akartam lenni, hogy bárhol a világon megálljam a helyem” - interjú Kún Kelemen Melindával

A csallóközi lány a Pozsonyi Duna Utcai Gimnázium után Budapestre indult, hogy a legjobbaktól ta-nulhasson. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen művészettörténetet és esztétikát hallgatott, mell-ette dolgozni kezdett. Ekkor álmodta meg saját galériáját. Tervei között szerepelt, hogy a megszer-zett tudást otthon, Szlovákiában kamatoztathassa. Lánya születésekor férjével együtt hazaköltöztek és nem sokkal ezután álma valóra vált. Melindával tanulmányairól, az álmokról, azok megvalósítá-sáról és a hazatérésről beszélgettünk.

• A gyermekéveidet is átszőtte már a művészet közeli lét?
• Abszolút. Somorján nőttem fel, itt végeztem el az általános iskolát és a művészeti alapiskolát. Nagyon sokat köszönhetek az anyukámnak, az óvónénimnek és Skriba Pál helyi művésznek, akik kulcsfontosságú figurái a múltamnak. Általuk kerültem közelebb a művészethez. Anyukám a testvéreimet és engem is tudatosan terelt valamilyen művészeti ág felé. A könyveit lapozgattam, Degas rajzait nézegettem, rajzoltam, versenyekre jártam. Minden oldalról jött egy kis impulzus, ami beépült, elengedhetetlenné vált és odáig vezetett, hogy végül a művészettörténetet választottam.

• Miért pont Magyarországon folytattad a tanulmányaidat?
• Az anyanyelv nagyon fontos, emellett azt mérlegeltem anno, hogy mit tud nyújtani az az egye-tem, amit választok. Szlovákiában a művészettörténet ma is még csak alkul a környező nagyvá-rosok tradícionális oktatásához képest. Úgy láttam, Magyarország több teret tud biztosítani a ki-sebbségi kultúráknak. Pozsonyban nem tudtam volna úgy tanulni a magyar művészetet, mint Budapesten. A másik fő szempont az volt, hogy könnyebben haza tudjak jönni anyukámhoz, így Bécs, Pest, Brünn és Prága közül választottam.

• Hogy érezted magad Budapesten a Pázmányon?
• Nagyon jól. Igaz, ma már teljesen átalakult ez a szak. Akkoriban óriási volt a túljelentkezés, erős évfolyam volt a miénk. Tanszékvezetőnk nemzetközi szaktekintélynek örvendett. Megmutatta nekünk hogy működik nemzetközileg a múzeumi világ és hogy miben áll a művészettörténész munkája. Szerencsére több ilyen tanárt is sikerült elcsípnem! Mindezek mellett az anyag tanulha-tatlan mennyiség volt, és folyamatosan azzal küzdöttünk, de mégis csináltuk! Akkor még kemé-nyebb iskolarendszer volt.

• Te még a régi ötéves képzésben részesültél. Ekkor még a felvételi is máshogy zajlott, igaz?
• Nálunk még volt egy írásbeli, ha azon túljutottál, akkor a szóbeli következett. Amikor sikerült az írásbeli rész, nővérem azt mondta nekem, hogy ez egy óriási dolog! Azt gondoltam, hogy ott aztán majd lebőgök, de hála az égnek, nem így volt. (nevet) Ez az isteni szerencsén is múlt, mert azzal az alappal amivel én mentem felvételizni, nem volt könnyű bekerülni. Eleve nem a magyarországi elvárásoknak megfelelő követelményekkel indultam.

• Úgy mentél Pestre, hogy biztosra vetted, az egyetem után hazajössz?
• Igen, szerettem volna. Több mint 10 évet töltöttem ott. Az elején fontos volt számomra, hogy megteremtsem magamnak az egyetemen kívüli életemet. Ez adta magát Pesten. Jártam haza, de még nem voltam kész arra, hogy visszajöjjek és egyedül kezdjek építeni valamit. Ott még volt mit tanulni, gyakorolni. Akkor kezdtem galériázni, gyűjtőknek dolgozni, igazságügyi szakértői véleményt írni. Nagy terveim voltak!

• Milyenek pontosan?
• Mindig az járt a fejemben, hogy miként lehet összeegyeztetni a kereskedelmet a művészettörté-nettel és letisztítani kicsit. Három szakom volt az egyetemen: esztétika, művészettörténet és kul-turális menedzsment. Angliában például ezt mind együtt tanítják, mert eleve együtt kell, hogy működjenek. Ezért a művészettörténet és esztétika mellé felvettem még a menedzsmentet. Mell-ette pedig gyakorlatot szereztem, a Faludi Ferenc Akadémián kezdtem dolgozni.

• Budapesten találkoztatok a férjeddel?
• Igen és őszintén szólva, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ő is szlovákiai magyar. Pesten ta-lálkoztunk és bizony nagy húzóerő volt az, hogy van kivel hazajönni. Férjhez mentem, Bősre költöztünk, lett egy lányom és ekkor egy ideig kimaradtam a művészet közeli dolgokból.

• Hány éve történt mindez?
• Öt éve.

• Az ember külföldről, mégha Magyarországról is van szó, azért kicsit félve jön vissza, nem igaz?
• A szakmában teljesen önálló akartam lenni, hogy bárhol a világon megálljam a helyem. Ha nem a saját közegedben vagy, illetve térsz vissza, akkor persze eleve sokkal nehezebb. Pozsonyba visszajönni úgy, hogy kvázi nem tudod kihez fordulj, tényleg elég nehéz. Viszont ha önálló ember vagy és tudod mit akarsz, valamint az összes tudásodat beleadod, az más. Szerencsére nálam ez utóbbi történt. Jól alakult.

• Azt mondod, a galéria ötlete már réges-rég megszületett. Mikor öltött formát az elképzelés?
• A lányom születése után férjemmel azt gondoltuk, hogy itt az ideje a galériának! Elméleti szinten már rég megvolt, csak akkor elkezdtünk tenni is érte. Megfogtam a telefont és felhívtam azokat az embereket a régi életemből, akikkel szerettem volna együttműködni.

• Minden a terv szerint haladt?
• Belevágtam a szervezésbe, kimentem Londonba, hogy megnézzem, aktuálisan hol tart a műtár-gykereskedelem. Hazajöttem és kiderült, hogy úton van a fiam! (ismét nevet) Nagyon örültünk, de így természetesen tolódott a projekt.

• Végül sikerült a terv, hiszen két évvel ezelőtt megnyitott a Kún Kelemen Fine Arts művészeti galéria. Olyan lett, mint amilyennek megálmodtad?
• Nagyon érdekes, de konkrétan láttam magam előtt a galériát belülről. A tér hangulatát, a színeket, a padlót, a meleg árnyalatokat. Nem akartam hideg galériát. Egy egészen új, sajátos belteret sikerült létrehozni, ami mindenkinek tetszik és nagyon dícsérik. Külföldről is ezek a visszajelzések. Hogy mennyire csodaszép.

• Mit kíván a galéria bemutatni, mi az ideológiája?
• A fő gondolat az volt, hogy olyan pozsonyi galériát csinálunk, ami a szlovákiai magyar érdekeket képviseli. Tehát nem zárja ki sem a szlovákot, sem a magyart. Keressük és támogatni szeretnénk a Szlovákiából és Magyarországról induló művészeket. Persze mindez bonyolult, mert vagy nincsenek olyan sokan, vagy a nemzetközi piac máshol tart mint a szlovák. Munkánk fontos része, hogy ezek a művészek kijussanak a nemzetközi vásárokra. Megismerje őket a piac, továbbá, hogy sikeres külföldieket is el tudjuk hozni és be tudjuk őket mutatni az itteni közönségnek.

• Mit láthatunk a Kún Kelemen Fine Arts-ban a közeljövőben?
• A következő kiállítás most, október 27-én nyílik. Sam Havadtoy művei kerülnek bemutatásra, aki nem más, mint Havadtőy Sámuel, a magyar származású, Londonban született, amerikai művész, aki jelentős tagja, sőt, tulajdonképpen egyik kulcsfigurája az 1980-as évek amerikai, New York-i művészvilágának. Mindenképp érdemes megnézni!

(db/para)