Számolni kell azzal, hogy Jaromír Čižnár a főügyészi mandátuma lejárta után marad még egy ideig

2020. május 20. - 21:35 | Belföld

A koalíció számol vele, hogy Jaromír Čižnár főügyész a mandátuma lejárta után is be fogja tölteni egy ideig a posztot.

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter szerint erre azért lesz szükség, hogy minden határidőt be tudjanak tartani.

Kolíková szerdai sajtótájékoztatóján hozzátette: nem valószínű, hogy július 17-ig le fog zárulni a szokásos választási procedúra, és ismert lesz az új főügyész neve. Čižnárnak ezen a napon jár le a mandátuma.

Mária Kolíková (Fotó: TASR)

A tárcavezető szerint a pontos dátumnál fontosabb, hogy betartsák a jelölésekkel és az esetleges kifogások benyújtásával kapcsolatos határidőket, valamint biztosítsák a szükséges időt a nyilvános eszmecserére és a nyilvános meghallgatásokra is.

„Hogy végül tisztán láthassuk, mely jelöltek a legjobbak”

– hangsúlyozta.

Koalíciós képviselők egy csoportja korábban a parlament elé terjesztett egy törvénymódosítást, melynek értelmében azok is pályázhatnának a főügyészi posztra, akik korábban nem dolgoztak ügyészként. Szerintük ez bevett gyakorlat az Európai Unióban. Peter Pellegrini (Smer-SD), a parlament alelnöke szerint a törvénymódosítással azt akarják elérni, hogy Daniel Lipšic ügyvéd is jelöltethesse magát.

Lipšic mellett Ján Šanta, Jozef Čentéš, Maroš Žilinka, Vasiľ Špirko és Ján Hrivnák ügyészek neve merült fel, mint potenciális főügyész-jelölteké.

TASR