A szapiak vendéglátóként bajnoki meccsen legutóbb három éve szenvedtek vereséget

2016. november 28. - 21:59 | Sport

Eddig soha nem szerepelt a területi legmagasabb osztályban, de remekül debütált, harminckét ponttal (31:14) a tabella második lépcsőfokán telel a dunaszerdahelyi AG Sport (VI.) liga szapi újonca, mely augusztusban Bakán ugyan vereséggel rajtolt el, de a folytatásban már veretlenül vette az akadályokat.

A szapiak vendéglátóként bajnoki meccsen legutóbb három éve szenvedtek vereséget
Ősszel Kisudvarnokból is zsákmánnyal utaztak haza a szapiak (Lelkes Vince felvétele)

„Játékoskeretünk erejére, a felkészülési, versenyeztetési feltételekre való tekintettel csupán ott folytattuk, ahol a VII. liga bajnokaként a nyár elején abbahagytuk. A csapat gerince megmaradt, a kollektívánkon belüli versenyhelyzetet a rutinos Remenár Zoltán és a fiatal tehetség, Sebő Ádám leigazolásával növeltük. Ráadásul a rajtig sérültjeink is felépültek. Első, történelminek is mondható hazai meccsünkön 3:2 arányban fektettük két vállra az őszi első csenkeieket. A csilizközi rangadón, Balonyban, három pontot raboltunk. Szoros meccsen 1:0 arányban győztünk. Otthonunkban az izsapiakat 8:1-re taroltuk le. Azt viszont sajnáljuk, hogy nem tudtunk szurkolóinknak győzelemmel kedveskedni búcsúkor, az egyházgelleiek egy perccel a párharc befejezése előtt szerezték pontot érő találatukat (2:2). Ősszel vendégként tizenhárom pontot zsákmányoltunk, hazai környezetben pedig csupán kettőt hullajtottunk el” – ecsetelte a sikerekben bővelkedő fociősz legfontosabb összetevőit, emlékezetes mozzanatait, összecsapásait Csütörtöki Tamás, a szapiak klubelnöke.

Tőle azt is megtudtuk, hogy a kis település alakulata vendéglátóként bajnoki meccsen legutóbb még a III. osztályban zárt vereséggel. 2013. október 6-án a csallóköznádasdiak távoztak az immár bevehetetlen erődnek titulált szapi futballpályáról három ponttal.

Jelképesnek mondható, hogy a kimagasló eredményeket az idén harminc éves szapi sportegyesület jubileuma jegyében produkálták.

ái