1
A szerző felvétele az előpatonyi temetőben készült
Megosztás
Csallóközi lenyomatok XXXII.
A magyar forradalom és szabadságharc mártírja Éberhardon született 1805-ben, Pozsonyban ítélték el és lőtték agyon 1849. május 24-én.
A fölötte tartott haditörvényszéki nyomozás szerint a bűne az volt, hogy az előnyomult lázadókat részint élelmezte és újoncozást rendelt el az Alsó-Csallóközben.
Kumlik Emilnek (1868–1944), aki újságíró, városi könyvtáros, később a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem könyvtárának igazgatója volt, sikerült fontos adatokat és tényeket földerítenie a pozsonyi vértanúkról, rendelkezésére állt az ítéletek szövege, olvasta az egykorú tudósításokat s a kortársak emlékezéseit. Munkáját könyv alakban is kiadta 1905-ben. Új kiadásban Koncsol László szerkesztésében a Csallóközi Kiskönyvtár Kalligram-sorozatában jelent meg 1998-ban. Nyomozásai alapján Kumlik a következőképpen látta és írta le Petőcz másodalispán ”vesztének közvetlen okozóját”:
„Mint a megyei állandó bizottság élelmezési osztályának elnöke egy alkalommal a Csallóközbe ment, hogy ott mindenféle fizetést eszközöljön. Egyúttal régen nem látott családjával is akart találkozni. A Komárom felől erősen szorongatott osztrákok előőrsei ekkor Éberhárd, Csütörtök és Püspöki körül állottak. Petőcz hivatalos teendőjének elvégzése után Előpatonyba ment, hogy hozzátartozóit viszontlássa, és onnan egy-két nap múlva vissza készült Pozsonyba. Az országúton, Hideghét és Prukk (Hidas) között Olgyay Miklós főszolgabíróval találkozott, akitől arról a legújabb hírről értesült, hogy a magyar sereg Nyárasdon van, az előőrsök pedig csak fél órával előbb Gombára, Olgyára és Légre vonultak be. Ennek hallatára Petőcz visszafordult a már magyar kézben lévő Előpatonyba, ahonnan csak két órával azelőtt elindult. Ezt azért tette, mert távozásának nem akart olyan színt adni, mintha ő a magyarok elől menekült volna az osztrákok pozsonyi táborába.
Kosztolányi Mór honvéd ezredes csapatai csakugyan a Csallóköz legnagyobb részét már megszállták. Az ezredes Komárom várának volt a parancsnoka, ahonnan maga intézte a csallóközi hadműveletet, melynek egyrészt az volt a célja, hogy a nyugatról az ország szíve felé előnyomuló ellenséget gerilla-támadásokkal nyugtalanítsa, másrészt, hogy Komárom várát minél erősebb és terjedelmesebb védőövvel vegye körül.
Kosztolányi csakhamar megtudta, hogy Petőcz alispán Patonyban van. Ott meglátogatta őt, és figyelmeztette, hogy a vármegye még egy bizonyos számú honvéd újonccal hátralékban van. Petőcz, jóllehet bizonyos volt benne, hogy ez esetben fejével játszik, tőle telhetőleg mégis segíteni akart a nemzeti seregen. Meleg hangú hivatalos felhívásban lelkére kötötte az Alsó-csallóközi járás főszolgabírójának, Ollé Ignácnak, hogy az újoncokat a honvédség részére haladéktalanul kiállítani hazafias kötelességének ismerje.
Rokonai és barátai erre kérve kérték Petőczöt, hogy ne térjen vissza Pozsonyba, hanem menjen a magyar csapatokkal, mert a felső-csallóközi újoncozás és a másodalispánnak több heti elmaradása vesztére lehet. Petőcz erre nem volt rábírható, mert nagy összegről kellett elszámolnia, és még mintegy 2000 forint készpénz is volt nála. Így nem tehette ki magát annak, hogy őt sikkasztónak tekintsék.
Visszament tehát Pozsonyba. Itt az osztrákok már mindent tudtak. A véletlenség, mások szerint a rosszakarat a császáriak kezébe juttatta az alispánnak Ollé Ignáchoz intézett levelét. Amint Pozsonyba ért, a cs. k. polgári biztos parancsára Jankó Mihály első alispán letartóztatta Petőczöt, és átadta a hadbíróságnak. (…)
Az ítéletet a pozsonyi várnak délnyugati tornya – az úgynevezett koronatorony – alatt hajtották végre. Petőcz férfias bátorsággal, törhetetlen hazafias elszántsággal lépett a vesztőhelyre, ahova az ő Molnár nevű tiszti hajdúja kísérte. Midőn Molnár az elítéltnek szemét bekötötte, volt gazdája azt súgta fülébe:
– Mondd meg az uraknak, hogy ne féljenek, senkit sem mártottam be. És mondd meg a családomnak, hogy mint férfi haltam meg.
Ezek voltak Petőcz György utolsó szavai.”
A Petőcz család Csallóköz ősrégi, színmagyar nemzetségei közé tartozott. A família több tagja szorosan összeforrt Pozsony vármegye fejlődésének történelmével. Petőcz György iskoláit Pozsonyban végezte, 1843-ban a megye főjegyzője lett, 1848-ban annak másodalispánja.
A Petőcz család tagjai közül néhányan az előpatonyi temetőben (Dunaszerdahelyi járás) közös sírdomb alatt alusszák örök álmukat: Elemér (magyar királyi honvédfőhadnagy, századparancsnok, 1870–1907), Kálmán (1913) és neje, Gaál Mária (1927), Antal (Pozsony vármegye fő- és táblabírója, elhunyt 1836-ban), Tihamér (1864), Zoltán és Aladár (egyaránt 1868), Lehel (1877). Külön sírban nyugszik Károly (1902–1967).
A vértanú Petőcz Györgyről Pozsonyban 1894-ben utcát neveztek el, melyet a csehszlovák időkben Kráľova ulicára változtattak (1921). Mai neve (1958-tól napjainkig) Votrubova ulica.
Az előző részek:
Száznyolcvan éve született Kalocsa Róza
A Csallóközt is bejárta a világhírű olasz földrajztudós
Nyolcvan évvel ezelőtt nyílt meg az első csallóközi középiskola
A dunaszerdahelyi Berger Lipót korszakalkotó találmánya
Kisváros a vidék közepén
Víg, bohókás Szilveszter-estek 1925-ben
Magyarország monographiája
Saul nagymagyari fiai
Maga alá temette a bedőlt fal
Felmetszette a hasát az öreg juhász
Ketten udvaroltak egy lánynak Móroczkarcsán
Az első szlovák lap Dunaszerdahelyen
Vámbéry Ármin a francia császárnál
A Csallóközt sújtotta csapásokról
Déryné lucskos pástétoma
Shimmy, tangó, fox-blues
Országos vásár Nemesócsán
Recseg, ropog a vereknyei vasúti fahíd
Alsónyárasdon gyilkolt a vörhenyTemplomépítés Nagymadon
Főispán, plébános és lelkész beiktatása
Vásárút irodalmi kincsei
A keresztény szociálizmus szolgálatában
Hirtelen halál Nagyudvarnokban
Prelúdiumok sorozata az élet
Tüdővész elleni liga Dunaszerdahelyen
Egy öreg halász halála Bősön
Magyar papokat a magyarságnak
Harangszentelés Légen és Kulcsárkarcsán
Alistál hitközség rabbijai
Országos katolikus tanítói segélyalap a 19. század végéről
Lelkes Vince