Százmilliókat adna a kormány a cégeknek, az egyéni vállalkozóknak és a gyerekeket gondozó szülőknek

2020. március 25. - 19:05 | Belföld

Havonta mintegy 350 – 400 millió euróba kerülhet a társadalombiztosítási törvény módosítása, amely a táppénz és a gondozási díj szabályozása mellett a munkahelyek megtartását is támogatja majd. A Matovič-kormány szerdán fogadta el a törvénytervezetet, amelyet a parlament gyorsított eljárásban tárgyal majd.

Milan Krajniak
Fotó: TASR

Közel 340 millió euróba kerül majd a Szociális Biztosítónak, hogy az első naptól fizetni fogja az iskolai kényszerszünet idejére a szülőknek járó gondozási díjat és a karanténban lévőknek járó táppénzt. Az összeget 101 napos iskolabezárásra, vagyis a nyári szünidőig, mintegy három és fél hónapra számították ki, a havi költség tehát mintegy 100 millió euró lesz.

10 helyett 11 éves korig

A szülők akkor vehetik igénybe a gondozási díjat, ha 11 évesnél fiatalabb a gyermekük, vagy ha tartósan egészségkárosodott gyermekük 18 évnél nem idősebb. A 11 éves korhatár is egy évvel hosszabb az eddiginél, jelenleg ugyanis a gyermek 10 éves koráig jár a díj. A jogszabálytervezet pénzügyi hatásait elemző melléklet szerint a kormány 101 napos kényszerszünettel számol, vagyis azzal, hogy a nyári szünetig nem nyitnak ki az iskolák, így ez az intézkedés közel 320 millió euróba kerül majd.

„A költségszámítás azon alapszik, hogy 2020-ban a gondozási díjat 200 ezer igénylőnek fizetik 101 napos időszakra, napi 15,8 eurós átlagos összeggel”

- áll a törvény mellékletében. A díjat naptári napra fizetik, vagyis az átlagos havi összeg 474 euró lesz. „A díj az iskolabezárás teljes idejére jár, vagyis nemcsak 10 napig” - írja a jogszabályt előterjesztő szociális ügyi minisztérium. „A költségnövekedés ilyen feltételek mellett mintegy 319,2 millió euró lehet 2020-ban” – számolta ki a szaktárca.

A kezelési díj csak az egyik szülőnek jár – tekintet nélkül arra, hogy hány gyereket kell gondozni –, viszont a szülők válthatják egymást, vagyis bizonyos idő elteltével kérhetik, hogy a másik szülő kapja a díjat a gyerekek gondozásáért.

340 millió 100 napra

További 19,4 millió eurós költséget, vagyis így már összesen 340 milliót jelent, hogy a táppénzt a karantén idejére, és annak első napjától a Szociális Biztosító fizeti majd – jelenleg az első 10 napban a munkaadó fizet. Ráadásul a táppénz a járvány idején már az első naptól a bruttó bér 55 százaléka lesz, a biztosító pedig azzal számol, hogy mintegy 100 ezer embernek kell táppénzt fizetnie karantén vagy betegség miatt.

300 millió havonta a munkahelyek megőrzésére

Három hónapra elosztva csak ez az intézkedés több mint havi 100 millió eurót jelent, a törvény költségeinek további részét a munkahelyek megtartásának költségei teszik majd ki. A törvény magyarázata ezt nem pontosítja, az egyes projekteket a szociális ügyi minisztérium és a munkaügyi hivatal dolgozzák majd ki. „Feltételezve, hogy a rendkívüli helyzet vagy a szükséghelyzet egy hónapos időtartamát,

a munkahelyek megtartását segítő projektek havi költségei 254,3 – 299,4 millió euró között mozognak majd” - áll a jogszabály mellékletében.

Milan Krajniak (Sme rodina) szociális ügyi miniszter szerint a segítség gyors lesz. „A támogatás nagyságát és szablyait a kormány fogadja el közvetlenül a törvény életbe lépése után” - jelentette ki a miniszter. Az összeggel a Matovič-kormány a cégeket és az egyéni vállalkozókat is támogatni akarja, de a pontos elképzelések még nem ismertek. Az sem ilágos, hogy hány hónapi akarja vagy tudja fizetni ezt a hatalmas költséget a kormány.

A jogszabálytervezetet a kormány szerdán fogadta el, és a parlament a napokban kezdi meg tárgyalását, gyorsított eljárásban.

- lpj -