Szellemileg frissebbek a technikai eszközöket használó idős emberek

2015. szeptember 2. - 15:05 | Tech

A Quartz kedden írta meg, hogy egy új, az Intelligence című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a számítógépek és okostelefonok használata jelentősen lassíthatja a mentális öregedést. A felmérések szerint ma az idős emberek szellemi értelemben véve négy-nyolc évvel „fiatalabbak", mint egy évtizeddel ezelőtt – írja a Hír24.

Ráadásul nem csak az IQ-juk magasabb, de a nyelvi és logikai készségeik, problémamegoldó képességük is jobb – nemtől, iskolázottságtól és egészségi állapottól függetlenül.

Valeria Bordone, az International Institute for Applied Systems Analysis kutatója és kollégái több ezer, ötven évnél idősebb, Angliában és Németországban élő ember adatait elemezték. A felhasznált adatokat egy 2006-os és egy 2012-es felmérés során gyűjtötték össze.

„Tudjuk, hogy az IQ évtizedek óta emelkedik" – mondta Bordone a portálnak nyilatkozva. Az IQ folyamatos, az 1930-as évek óta tartó növekedését Flynn-effektusnak hívja a tudomány. A kutatók szerint valószínűleg az okozza, hogy az eltelt nyolcvan-kilencven évben világszerte javult a lakosság szélesebb rétegei által elérhető oktatás, élelmezés és egészségügyi szolgáltatások színvonala. Ezek az apró, de folyamatos változások lehetővé tették az emberek számára, hogy olyan tevékenységeket végezzenek, amelyek fejlesztik a kognitív képességeiket.

Persze, az IQ önmagában még nem alkalmas egy ember mentális állapotának felméréséhez. „Ezért a tesztjeink során más kognitiv készségeket is vizsgáltunk" – magyarázta a kutató. A felmérések során vizsgálták az alapvető gondolkodási képességeket, a nyelvhasználatot és a logikai készségeket is. A 2012-es tesztek szinte valamennyi alanya jobban teljesített, mint a 2006-osokéi, ami azt mutatja, hogy az ötvenes-hatvanas korosztályok tagjainak mentális teljesítőképessége számottevően javult az elmúlt években.

(1/2) Cikkünk a következő oldalon folytatódik. Kérjük lapozzon előre:
Címkék: számítógép, idősek