Szemtelenül fiatal a sárréti polgármester kihívója

2018. október 13. - 11:47 | Régió

Sárrét jelenlegi polgármesterének, Kuczman Alfrédnek a kihívója mindössze 27 éves.

2006-ban ketten pályáztak Sárrét polgármesteri székére, akkor az MKP által támogatott Kuczman Alfréd még alulmaradt egyetlen ellenfelével, a smeres Otakar Tomešekkel szemben. Kettőjük között mindössze 36 szavazatnyi különbség volt: előbbi 92-t, utóbbi 128-at kapott.

2010-ben meglepően sokan szerettek volna polgármesterek lenni Sárréten. Tomešek már nem jelöltette magát, helyére pedig egyebek mellett Kuczman Alfréd is pályázott. AZ MKP színeiben induló jelölt azonban újfent alulmaradt: Rajcsányiová Nataša került a falu élére 95 szavazattal, Kuczman ekkor mindössze 48 karikát gyűjtött. Rajcsányiová öt jelöltet utasított maga mögé, és vette át a polgármesteri pozíciót.

2014-ben azonban fordult a kocka: Kuczman volt Rajcsányiová egyetlen kihívója, előbbinek pedig többszöri próbálkozás után ezúttal sikerült elnyernie a polgármesteri címet. A győzelemről mindössze 11 szavazat döntött: Kuczmannak 127 volt elég a győzelemhez, Rajcsányiová 106 voksot gyűjtött.

Kuczman (független) idén is megvédené polgármesteri címét, egyedüli kihívója a mindössze 27 éves kertépítő, Bleho Patrik (Híd).

A polgármesterjelöltek:

Ing. Bleho Patrik, (27 éves), kertépítő, Híd

Mgr. Kuczman Alfréd (55), polgármester, független

Az ötfős képviselő-testületbe idén 11-en szeretnének bekerülni, többségükben függetlenek.

A képviselőjelöltek:

Baánová Andrea (45), közgazdász, független

Baánová Beáta (38), háztartásbeli, független

Bella Milan (42), vállalkozó, független

Ing. Bleho Patrik (27), kertépítő, Híd

Brezovský Martin (70), nyugdíjas, Híd

Czifra Jozef (74), nyugdíjas, Híd

Peter Popaďák (44) állami alkalmazott, független

Bc. Rajcsányi Michal (23), fizioterapeuta, független

Mgr. Grygerová Ravasz Renáta (41), tanítónő, Híd

Roštášová Ľubica (56), adminisztratív munkaerő, független

Szalay Tibor (55), ODV-instruktor, Smer-SD

(fl)