Szenegál elnöki rendszerre áll át

2019. április 7. - 12:04 | Külföld

A miniszterelnöki poszt megszűntetésével Szenegál elnöki rendszerre áll át, amelyben az államfő közvetlenül irányítja a végrehajtó hatalmi ágat - döntött szombaton, második mandátumának megkezdése után négy nappal Macky Sall szenegáli elnök.

Szenegál elnöki rendszerre áll át
Fotó: Reuters

Sallt február 24-én választották meg újabb öt évre. A magát szociálliberálisnak valló politikus azzal bízta meg Mahammed Boun Abdallah Dionne miniszterelnököt, hogy "szikár", az állam alapvető feladataira összpontosító kormányt állítson fel. Emellett arra is felkérte a miniszterelnököt, hogy dolgozza ki a kormányzati reformot, melyről majd a parlamentnek kell szavaznia.

Az 57 éves Sall újraválasztását az általa meghirdetett "Felemelkedő Szenegál" terv igazolásaként értékeli. A projekt keretében nagy infrastrukturális beruházások valósultak meg; Dakar mellett új nemzetközi repülőtér épült, és egy új várost is felhúztak a főváros tőszomszédságában, és regionális vasúti hálózat épült, melyen expresszvonatok közlekednek.

Második mandátumára "még többet és jobbat" ígért, s kiemelte, hogy politikájának központjában a fiatalok és a nők fognak állni, valamint megóvja a természetes környezetet és modernizálja a közigazgatást.


MTI