Szent István király intelmei

Soóky László | 2015. augusztus 20. - 09:30 | Vélemény

SOÓKY LÁSZLÓ - Így kezdik beszédeiket a gyújtóhangú szónoklatok lánglelkű magyarjai, pedig, mint tudjuk, István az intelmeket 1015-ben fogalmazta meg, szentté pedig 1083. augusztus 20-án avatták.

Szent István király intelmei
Fotó: TASR

A magyar nemzetnek égető szüksége van (lenne) példaképekre, mert az idők folyamán megrészegedve szétzüllött, s nem találja helyét e világban.

István ármány alapján jutott a nagyfejedelmi székbe, hiszen apja, Géza megszegte azt a szerződést, amelyet Tar Szerénddel kötött, mely szerint a nagyfejedelmi cím Géza halála után Koppányt illette volna. Ami akkor történt, ma már történelem, folklór.

Ami mindannyiunkat érint, a tény, hogy István nagyfejedelem királlyá való koronázása után államot, mégpedig erős államot kovácsolt össze a magyar törzsekből a Kárpát-medencében, mely minden háborúskodás ellenére ezer évig egyben maradt.

Ezt az államegységet sikerült a magyar főuraknak – némi külföldi segédlettel – nagyon buta, öntelt fensőbbségi vágy alapján elkótyavetyélni.

Mert a széthúzás, a kivagyiság, a szellemtől megalapozatlan gőg ma is a magyar tömegbutítás elsődleges ismérve, ennek hevületében zúgnak az augusztus 20-i koraestékben a szónoklatok.

Ha elfogadjuk, hogy István nagyformátumú fejedelem, majd nagyformátumú király volt, akkor úgy kellene vele szemben viselkednünk az ő ünnepén, hogy akik alakját, életművét, intelmeit méltatják, az ő életműve, intelmei szerint éljenek. Erkölcsükkel adják meg a tiszteletet.

István, az intelmek X. szakaszában többek között ezt javallja fiának: „ Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess.“

Természetes, hogy a mai Szlovákia területén élő magyarság is ünnepel, hiszen az állam- fordulat előtt határtalan részesei voltunk annak az államnak, amelyet István létrehozott. Itt is számos ünnepi helyszínhez, szoborhoz zarándokolhatunk, hogy lerójuk kegyeletünket, hogy lélekben megerősödhessünk, hogy bízzunk a nemzet jövőjében.

S ez az, amit nem szabadna kóklerekre, köztörvényes csalókra bíznunk: a gyermekeink jövőjét. Azt, amit a Szent István király palástjába kapaszkodó, koncáért csúszó mászó mai választott politikusaink olyan álságos szemforgató áhitattal huszonöt év alatt elherdáltak.

Közülük az egyik így hírdeti magát (nem az ünnepet): „ Találkozzunk holnap (ma) Dunaszerdahelyen, szombaton Kéménden és Zselízen és vasárnap Kassán és Nagykaposon“

Ezeken az ünnepi színhelyeken nem az államalkotó királyé a fő szerep, hanem az önfényező, gyújtóhangú szónoké, aki tételesen (az ártatlanság vélelmét szem előtt tartva is) pitiáner, köztörvényes bűnöző.

Nem csupán az a bűne, hogy csalt, hanem elsősorban az, hogy magát emeli szentté a szlovákia területén nyelvhalálába készülődő magyarság előtt.

Hallgassuk őt áhítattal, hiszen szóvirágai oly jólesően símogatják a mi magyar szívünket, s ne szégyenkezzünk, ha egy-egy férfi könny végigcsordul arcunkon a hír hallatán: fogjunk össze, hogy az istváni ország... no igen.

István király szentté avatásának az ünnepe van ma, annak is a 932. éve. Éppen jó pillanat arra, hogy azok a politikusok, akik már sokat szónokoltak, többek között Szent Istvánról is, átadják a helyüket. Végérvényesen.