Szent István üzenete Csiliznyáradon

Az összefogás és az összetartozás jegyében került megszervezésre Csiliznyáradon már ötödik alkalommal a Szent István napi ünnepség. Ám nem csak ünnep ez, a nyáradiak számára bizonyíték is arra, hogy a csilizközi faluban megvalósulni látszik az a szentistváni álom, hogy az összefogás és az összetartozás erejével közösséget lehet létrehozni, megtartani és gazdagítani.

Szent István üzenete Csiliznyáradon
Fotók: Lukács Végh Zsuzsa

A nyáradiak számára ez az összefogás a helyi szervezetek és a civil szerveződések tevékenységeiben, programjaiban mutatkozik meg leginkább, hiszen ezekbe a falu minden generációja bekapcsolódik. „Államalapító Szent István királyunk törvényekkel és rendeletekkel új országot teremtett a Kárpát-medencében.  Mi pedig, szétszaggatott országának magyar nyelvet őrző fiai, mind a mai napig éljük, sajnos néha csak áhítjuk az általa megszabott rendet. Intelmei, melyeket fiának adott át, nekünk is szólnak. Ez a mai 5. szentistváni ünnepségünk is annak a bizonyítéka, hogy legalábbis a magyar hagyományok és szokások megtartására intő szavait mi is megértettük, és akként is cselekszünk” – hangzott el az ünnepi köszöntőben.

A templom falán található – a Szent Koronánk hű mása látogatásának emlékét őrző – emléktábla megkoszorúzása után hagyományos kenyérszentelésre került sor, majd a templomkertben felállított színpadon helyi és meghívott előadók léptek fel. Az első részében a helyi előadóké volt a terep (a Béhr család, Molnár Máté, Simon Orsolya, Szombathelyi Veronika és a Csiliznyáradi Dalárda), majd a KOR-ZÁR együttest köszönthette a közönség. A rendezvény létrejöttét a helyi önkormányzaton kívül a Rákóczi Szövetség Csiliznyáradi Helyi Szervezete, a Kisebbségi Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, helyi szervezetek, Ladacsi László és Tibor családjaival támogatták.

 

(alsa/vbzs)