Szent Miklós már csecsemőkorában is tartotta a böjtöt
A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is. Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítása:

Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják. A hagyomány szerint Miklós a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Úgy tartják, hogy már csecsemő korában is tartotta a böjtöt, e napokon csak egyszer szopott. Szüleit kiskorában elvesztette, egyik rokona, a város püspöke nevelte fel. Megtérése után Miklós jótékony célokra szétosztogatta örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. A hivatalt ötvenkét évig töltötte be. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése (303-311) idején börtönbe került. 325-ben részt vett a Nagy Konstantin császár által összehívott niceai zsinaton. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, tettei miatt már életében szentnek tartották. A legenda szerint 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, és sírja már akkor zarándokhely lett.
Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a muszlim szeldzsuk törökök, maradványait az itáliai Bariból érkezett hajósok városukba vitték, ahol bazilikát építettek tiszteletére, ereklyéit Orbán pápa helyezte el a főoltáron. (A relikviák egy részét 2017 májusában, Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka előző évi megállapodása értelmében Oroszországba vitték, és néhány hónapig Moszkvában, majd Szentpéterváron tették közszemlére, egyedül az orosz fővárosban egymillió ember állt sorba, hogy egy pillantást vethessen rájuk.)
Miklós kultusza nem sokkal halála után kezdődött, már a 6. században templomot emelt neki Konstantinápolyban I. Justinianus bizánci császár. A szent nevéhez számtalan legenda fűződik. Csodatettei között tartják számon, hogy imáival lecsillapított egy iszonyatos vihart és megmentett egy vízbe esett tengerészt, ezért ő az utazók, kereskedők, zarándokok, tengerészek és révkalauzok védőszentje. Amikor városát éhínség sújtotta, és egy gonosz hentes három kisgyermeket ölt meg, hogy húsukat kimérje, Miklós leleplezte bűnét, sőt a fiúkat is feltámasztotta, ezért a gyermekek és diákok védőszentje is.