SZENZÁCIÓ: Emberi hallósejteket alkottak

2018. október 3. - 08:39 | Tech

Elsőként sikerült emberi belsőfülsejteket alkotnia laborban egy berni kutatócsoportnak. Ezzel új utat nyitottak a halláskárosultak kezelését célzó módszerek kutatása számára. 

A világ népességének öt százaléka nagyothall. Bár a hallás képessége hallókészülékekkel vagy implantátumokkal javítható, az ok hatékony kezelésére még nem létezik módszer.

A Berni Egyetemi Kórház kutatói azonban hatalmas lépést tettek ebbe az irányba. Először sikerült az emberi belsőfülben a hangok észleléséért felelős szőrsejtek kialakulását utánozni - közölte kedden az intézmény.

Ezzel lehetővé vált, hogy a halláskárosodás kezelési módszereit közvetlenül emberi sejteken próbálják ki.

A szakértők eredményeiket a Nature Communications című szaklapban mutatták be.

A szőrsejtek már nagyon korán kialakulnak a magzati fejlődés során, nagyjából a terhesség 10. vagy 11. hetében. Már ebben a stádiumban elérik teljes számukat.

"Mintegy 15 ezer szőrsejttel és 30 ezer spirális ganglionsejttel születünk" - fejtette ki Marta Roccio kutató.

Az érzékelősejteket a hangos zajok, a fertőzések, az öregedési folyamatok és a méreganyagokkal való terheltség is károsítja. Mivel a sejtek nem pótolhatók, elvesztésük tartós halláskárosodáshoz vezet.

A Berni Egyetemi Kórház szerint a tanulmány eredményei segíthetnek a belsőfülben található csiga szőrsejtjeinek más, gyakoribb sejtforrásokból való megalkotásában.


(MTI)

Címkék: hallósejt, kutatás