Szeptemberre halasztotta az MKP annak eldöntését, kit indít az államfőválasztáson

2018. június 23. - 15:36 | Belföld

A köztársaságielnök-választásról, illetve a jelöléssel kapcsolatos kérdésekről az MKP 2018. szeptember 29-i országos kongresszusa dönt - így határozott szombaton a Dunaszerdahelyen tanácskozó MKP Országos Tanácsa.

Szeptemberre halasztotta az MKP annak eldöntését, kit indít az államfőválasztáson
Facebook

Annak ellenére van ez így, hogy az MKP Országos Elnöksége két hete fogadott el egy határozatot, mely szerint négy államfőjelölt nevét terjeszti a parlamenten kívüli párt illetékes testülete elé, és minden adott volt, hogy ma ki is válasszák a jelöltjüket. Még az említett dokumentum is úgy fogalmazott, hogy a párt jelöltjeinek neveit azért terjesztik a június 23-án tartandó Országos Tanács elé, mert bíznak "abban, hogy felelős, az ország és a magyar közösség javát egyaránt szolgáló döntés születik."

Két hete potenciális elnökjelöltekként Csáky Pál, Menyhárt József, Miklós László és Őry Péter lettek beharangozva. Alig egy héttel később a tömörülés európai palamenti képviselője, Csáky megköszönte a jelölést, de egy Facebook-bejegyzésben kifejtette, hogy jövőre abban tud „segíteni a csapatnak”, ha hozzájárul „ahhoz, hogy az MKP listája 5 százalék feletti eredményt tudjon produkálni az EP-választáson.”

Csáky részt sem vett a szerdahelyi tanácskozáson, ehelyett Palermóból, Szicíliából jelentkezett be a közösségi oldalán, egy néppárti ülésről, ahol az EU jövője szerepel terítéken.

Szintén két hete a Híd foglalkozott az elnökválasztás kérdésével, és akkor a kormánypárt úgy döntött, a tömörülés elnökét, Bugár Bélát indítja a jövőre esedékes megmérettetésen.

(sárp)

Címkék: MKP, elnökválasztás