Szeptembertől nagyobb fizetést kaphatnak a pedagógusok

2019. június 11. - 16:51 | Belföld

Szeptembertől emelkedhet a pedagógusok fizetése, beleértve a pályakezdőket is - egy ilyen béremelésre a koalíciós SNS tett javaslatot a közalkalmazottak javadalmazására vonatkozó törvénymódosítás alapján, amelyet kedden elfogadott a parlament alkotmányügyi bizottsága.

Szeptembertől nagyobb fizetést kaphatnak a pedagógusok
Illusztráció (Fotó: Cséfalvay Á. András)

„A bérek szeptember 1-jétől 9,5 százalékkal emelkednének. Ezzel egyidejűleg a szakmai gyakorlat időtartamától függően is növekednének a fizetések. Eszerint az 1-8 éve a pályán lévő pedagógusok bére 0,25 százalékkal, a 9-40 éve tanítóké pedig 0,5 százalékkal emelkedik” – magyarázta Eva Smolíková, a nemzetiek képviselője. Elmondása szerint a béremelés például a pályakezdő pedagógusoknak és az osztályfőnököknek járó pótlékokban, illetve a túlórapótlékban nyilvánul meg.

Az SNS továbbá az egyetemi tanárok és a pályakezdő kutató-fejlesztő dolgozók bérének emelését is javasolja. „Első lépésben az egyetemi tanárok és a kutatók bére emelkedik 8,7 százalékkal 2019. szeptember 1-jétől. Ezt követően a 15 éves szakmai gyakorlattal rendelkező tanárok fizetése átlagosan 2 százalékkal, a 32 éve a pályán lévő tanároké pedig átlagosan 3 százalékkal” - tette hozzá az SNS. A javaslat értelmében a doktoranduszi ösztöndíjak is emelkednek, mégpedig 8,7 százalékkal.

TASR