Szerdahelyi lakosok faggathatták Horváth Zoltánt

2018. október 30. - 09:09 | Régió

Lakossági fórumot tartott a sikabonyi közösségi házban hétfőn este az egyik dunaszerdahelyi független polgármesterjelölt, Horváth Zoltán.

Szerdahelyi lakosok faggathatták Horváth Zoltánt
Fotók: Paraméter

A fórum első részében indulásának okai és programjának részletei kerültek felszínre. Horváth Zoltán 11 évig volt a dunaszerdahelyi regionális kórház igazgatója, mielőtt az intézmény magánkézbe került, az elmúlt négy évben pedig a város alpolgármestereként tevékenykedett.

„Ez idő alatt rengeteg tapasztalatot szereztem. Megismertem szakmai folyamatokat, véleményeket, összefüggéseket, lakossági igényeket. Felismertem a prioritásokat. Most érzem magam szakmailag is késznek arra, hogy egy polgármester-jelöltséget el merjek vállalni” – szögezte le ennek kapcsán, kifejte, hogy ami előző két munkapozícióját némileg összeköti, az a szociális érzékenység követelménye.

„Az embert a szociális érzékenysége viszi a segítő szakmákba. Mind a mai napig dolgozom a kórházban is. Orvosnak lenni hivatás. Ott a betegen segítünk, egy városban pedig a polgárok gondjain próbálunk segíteni” – fogalmazott.

Elmondta, senki ellen nem kíván negatív kampányt folytatni, mert mint hangsúlyozta, „nem szabad sokat időzni a mérgező és értelmetlen gonoszkodáson”.

Úgy véli, a dunaszerdahelyi városvezetés elmúlt nyolc évéből legalább négyet a pártviszályok határoztak meg, és elismételte, amit már korábban is kijelentett, hogy Dunaszerdahelynek jó példával kellene szolgálnia a párthovatartozástól független döntéshozatalban, a pártok viszálykodásának pedig véget kellene érnie a város határában. „A sokszínűség előbbre visz. Én mindig a konszenzust kerestem és azt is kínáltam” – húzta alá.

Mint fogalmazott, egy pártlistás csapatban mindig benne van a „függőség” veszélye attól a személytől, aki beviszi az illetőt az adott csapatba. „Lehet, hogy illemből nem mondanak ellent. a sokszínű csapatnál viszont ez megszűnik. Nem biztos, hogy illemből illik a főnöknél mindig tudatlanabbnak lenni” – hangsúlyozta.

Horváth Zoltán ezt követően beszélt a városirányítást érintő elképzeléseiről, a városi tanács bővebb, illetve a polgármester szűkebb jogköreiről, a helyi vállalkozók és a civil szférával való együttműködés szorosabbá tételéről, az okos, törődő és környezettudatos város koncepciójáról, és programja további részleteiről.

Végül a lakosok is kérdezhettek, és nem is restelltek. Az egyik első kérdés arra vonatkozott, hogy lát-e esélyt arra vonatkozóan, hogy adott esetben egy MKP-többségű várost tulajdonképpen nem MKP-jelöltként bejutott polgármesterként, egyfajta kisebbségben képes legyen irányítani. „Olyan helyzetet kell teremteni, hogy senkinek se legyen meg az a többsége, amivel mindent keresztülvihet. A dunaszerdahelyi választó okos. Ha a sokszínűség meglesz, az a testületet is előbbre viszi” – válaszolta Horváth. Emlékeztetett arra, hogy számos stratégiai fontosságú területen, mint például az iskolai és óvodakonyhák esete, az elmúlt években is megtalálta a testület a közös nevezőt.

A kérdésre, hogy az elmúlt négy évben akadályozták-e abban, hogy a most felvázolt terveit véghezvigye, azt válaszolta, „ha olyan mértékben tudtak volna szerepet vállalni, amilyen mértékben nem tudtam, akkor most nem indulok”.

Kérdezték arról, mi volna az első három dolog, amit megválasztása esetén megtenne. A jelölt pedig azt mondta, először is a 21 új képviselőt meghívná egy informális beszélgetésre, majd az első száz napban meglépné azt, hogy a polgármesteri jogköröket csorbítaná a városi tanács javára, elsősorban a városi cégek közgyűléseiben egy személyben betöltött funkciót illetően, végül pedig meghívná egy találkozóra a civil szféra képviselőit.

A karcsai úti romahelyzetet érintő kérdés kapcsán Horváth kifejtette, hogy meg kell nézni a „jó példát”, hogy ahol ez működik, miért működik. Fontosnak tartja e téren is a fiatalokkal folytatandó prevenciót, hogy tudják, mit jelent 15 vagy 18 évesen elkövetni valami bűntényt, és kivitelezhető ötletnek tartja a roma polgárőrség intézményét is.

Szóba került az is, hogy az elmúlt 10-15 évben fejlődött is a város, Horváth Zoltán pedig ezt továbbgondolva úgy látta, hogy ennél sokkal nagyobb a városban a fejlődési potenciál, amit azáltal lehet kihasználni, ha a „létükben megkérdőjelezhetetlen pártjaink” ott segítenek, ahol tudnak.

Felmerült az is, hogy Dunaszerdahelyen a közbeszerzéseket gyakran ugyanazok a vállalkozók vagy cégek nyerik. Horváth viszont úgy tartja, „a transzparens város alapja a számviteli fegyelem”. Meggyőződése, hogy nem mindig a legolcsóbb a legjobb, de ha fenti elvet tartják szem előtt, akkor a közbeszerzések és a városi megrendelések átláthatóak és elszámoltathatóak lesznek.

Elhangzott az a kérdés is, hogy vajon mi lesz az a három dolog, amit megtesz, ha végül nem választják meg. „1. Gratulálok a győztesnek! 2. Elmegyek a rég halogatott térdműtétemre. 3. Pihenek egy picit!”

(SzT)


Kapcsolódó cikkek:
Hat jelenlegi képviselő és összesen 16 jelölt állt Horváth Zoltán mellé Dunaszerdahelyen
"Dunaszerdahely nem engedheti meg magának a megosztottságot" - reagált az őt támogató jelöltekre Horváth Zoltán
"Dunaszerdahelyen is négy évig tart a választási ciklus, nem félévig"
Okos, törődő, környezettudatos Dunaszerdahelyben gondolkodik Horváth Zoltán