Szerdahelyi vagy, és ezt te tűröd?

2017. október 7. - 19:41 | Régió

A tavasszal alakult I love ECO Facebook-csoportból indult a kezdeményezés egy civil szemétszedő akcióra. Ezt nem egy politikus szervezte pártszínű mellényben.

Szerdahelyi vagy, és ezt te tűröd?
Fotók: Paraméter

Szombaton délután kb. 15-en fordultak meg a Pozsonyi út előtti letérőnél, ahol a régi cukorgyár kerítésénél rettentő mennyiségű szemét halmozódott fel.

Tisztázták a dolgokat!

Ezen az úton sokan gyalog vagy biciklivel indulnak munkába, megközelíthető errefelé például a Bécsi út is. Akadnak azonban olyanok, akik úgy gondolják, pillanatnyilag nincs ennél megfelelőbb hely, ahol ott hagyhatják leharcolt tévéiket, monitorjaikat, megmaradt csempéiket vagy egyéb építkezési hulladékot. Hogy mennyiféle szeméttel találkoztunk a helyszínen, azt a következőkben a résztvevők is boncolgatják majd.

A város egy konténerrel és szemeteszsákokkal járult hozzá a fiatalok akciójához. Rövid időn belül, tulajdonképpen néhány óra alatt meg is telt a konténer. Hozzá kell tenni, hogy a szelektálható műanyagot külön zsákokba gyűjtötték. Ebből is lett jónéhány.

Fiatalok vették fel a kesztyűt a szeméttel szemben

„A legpozitívabb, hogy eljöttek és lelkesek voltak az emberkék, pedig nem egy pozitív meló ez. Engem a sok elhasznált óvszer borított ki”

– fejtette ki Dobsa Melinda, az akció ötletadója.

Gašpar Éva, a Facebook-csoport alapítója ezt kiegészítette azzal, hogy amikor egy négytagú család ezt választja szombat délutáni programjának, akkor tulajdonképpen van minek örülni. Számára a legnegatívabb „élmény” viszont az volt, hogy mekkora az a bizonyos szeméthegy, azon belül is mennyi az építkezési hulladék.

Daniel Leona azt emelte ki a szégyellnivaló dolgok közt, hogy

vannak, akik a kakis pelenkát egy táskába gyűjtve hagyták itt, más észkombájnoknak pedig annyi sütnivalójuk volt, hogy a lenyírt füvet bezsákolva rakták ki az út mentén.

Krascsenits Dávidot a sok műanyag és a kidobott elektronikai eszközök dühítették, ugyanakkor úgy látja, a társaság és a jókedv azért a helyén volt.

„Emberek, akikkel egy a célunk, hogy mentsük meg a világot, összejöttünk, és tettünk érte. Az érzés, hogy a széllel szemben pisálunk, elszomorító, viszont hiszem, hogy hallani fognak még rólunk” – ezt már Peter Marek fűzte az akcióhoz.

Senki se sajnálja, ha nem szerzett tudomást időben a mai akcióról, nem ez volt az utolsó.

„Make Csallóköz clean again” (Tegyük a Csallóközt újra tisztává!)

– Trump után szabadon, az első szemétszedés szlogenje.

(SzT)