Szerdán húsgolyó és sárga táska nélkül nyit ki az IKEA

2020. május 5. - 15:18 | Régió

A pozsonyi IKEA kedden megerősítette, hogy szerdán (május 6.) megnyitja a vevők előtt pozsonyi áruházát.

Szerdán húsgolyó és sárga táska nélkül nyit ki az IKEA
Fotó: TASR

Az ember akár azt is gondolhatná, hogy mivel a plázák és bevásárlóközpontok egyelőre nem lehetnek nyitva, ezért az IKEA is erre kényszerül, ám ez nem így van. Az igaz, hogy egy óriási komplexumról van szó, de mivel nincsenek benne külön kereskedelmi egységek, sima áruháznak számít - ezek pedig a szerdán hatályba lévő rendelkezések szerint a méretükre való tekintet nélkül fogadhatják a vevőket.

Az aktuális higiéniai előírásokat ugyanakkor az IKEA-nak is be kell tartania, ezért délelőtt 9 és 11 óra között csak a nyugdíjasokat szolgálják ki, minden vevőnek maszkot kell viselnie, kézfertőtlenítőt bocsátanak a látogatók rendelkezésére és 25 négyzetmérerre csak egy vásárló juthat. Az áruháznak az utóbbi korlátozás nem lesz nagy érvágás, hiszen akkora épülettel rendelkezik, hogy még a korlátozás mellett is beengedhet egyszerre 900 vásárlót.

Az IKEA-ban továbbá annyi korlátozást kell még elviselniük a vevőknek, hogy a bevásárláshoz nem használhatják majd az ismert sárga bevásárlótáskákat, csupán a kék IKEA-s szatyrokat, amiket távozáskor a kasszánál meg is kell vásárolniuk. Természetesen a bevásárlókosarak is rendelkezésre állnak majd.

A járványügyi korlátozások miatt az IKEA étterme zárva lesz, tehát a vevők nem lakomázhatnak svéd húsgolyókat, és a gyermeksarok sem működik majd.

(Denník E)

Címkék: koronavírus, IKEA, Pozsony