Szerdán megtudjuk, milyen lesz majd az új veszélyhelyzet. Ebben a kérdésben sem egységes a kormány

2020. szeptember 29. - 17:45 | Belföld

Négy pártból áll a kormánykoalíció, és nagyjából két különböző véleményt hangoztatnak ezek a tömörülések azzal kapcsolatban, mi legyen ezzel a beharangozott veszélyhelyzettel, amely kérdéssel a kormány szerdai ülésén foglalkozik majd. A legerősebb kormánypárt, az OĽaNO álláspontját, miszerint szükség van ennek kihirdetésére, osztja a Za ľudí, a Richard Sulík vezette SaS és a Sme rodina pedig még mérlegeli, mit lépjen.

Szerdán megtudjuk, milyen lesz majd az új veszélyhelyzet. Ebben a kérdésben sem egységes a kormány
Illusztráció (tasr/AP)

Az SaS azt szorgalmazza, hogy csak az egészségügyi ellátás területén hirdessenek veszélyhelyzetet – derül ki a párt nyilatkozatából, amelyet Ondrej Šprlák, a párt szóvivője juttatott el a TASR-hez. Egyelőre mérlegelik, a támogatják-e a veszélyhelyzet általános kihirdetését.

„Megvizsgáljuk az indoklást és felelős döntést hozunk. De azon a véleményen vagyunk, hogy csak az egészségügyre kellene vonatkoznia a rendelkezésnek" - áll az SaS közleményében.

A Boris Kollár irányította Sme rodina miniszterei sem adják könnyen szavazatukat arra, hogy az országot "átkapcsolják" a vészhelyzeti üzemmódba. A párt tárcákat vezető emberei azt nyilatkozták, hogy meg akarnak ismerkedni azokkal az adatokkal és érvekkel, ami ezt az egészet indokolná. Azt mondják, a lelkiismeretük szerint fognak szavazni erről a kérdésről.

A Za ľudí színeiben politizáló Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes úgy véli, a vészhelyzet kihirdetéséhez adottak a törvényi feltételek. Szerinte annak bevezetése kedvezőbb helyzetet teremt a válságkezelésre.

Mint ismeretes, a központi válságstáb hétfői ülésén Igor Matovič arról tájékoztatott, hogy Szlovákiában ismét veszélyhelyzetet kell hirdetni az új típusú koronavírus-járvány terjedése miatt. Az intézkedésről szerdai ülésén dönt a kabinet. „Ez nem csak az egészségügyre fog vonatkozni, általános veszélyhelyzetet hirdetünk" - magyarázta Matovič. A világjárvány első hulláma alatt csak az egészségügyet érintette az intézkedés.

A kormányfő elmondása szerint a veszélyhelyzet kihirdetésére főleg amiatt van szükség, mert senki sem tudhatja, hogyan alakul a jövőben a koronavírus-helyzet. Matovič főleg a kórházak és a szociális intézetek miatt aggódik. Rámutatott, hogy pillanatnyilag az állam kezei meg vannak kötve, ha szükséghelyzet áll fenn, és gyorsan kell gondoskodni például védőfelszerelések vagy tesztek kiszállításáról.

A kormány az első - csupán az egészségügyet érintő - veszélyhelyzetet március 16-án jelentette be, és június 14-én vonta vissza az intézkedést. A kormány által március 11-én kihirdetett rendkívüli helyzet azóta is érvényben van.

(paraméter)