Szerdán műtik az agydaganattal küzdő 15 éves fiút, akivel kapcsolatban nem tudtak megegyezni a kórházak

A 15 éves Lukášt ezidáig Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetének (NÚDCH) idegsebészettel foglalkozó központjában kezelték, a műtétre azonban a kramárei kórház idegsebészeti klinikáján kerül sor.

Szerdán műtik az agydaganattal küzdő 15 éves fiút, akivel kapcsolatban nem tudtak megegyezni a kórházak
Juraj Šteňo (Fotó: TASR)

Mint ismert, a pozsonyi Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetének (NÚDCH) idegsebészettel foglalkozó központja, valamint a Comenius Egyetem Orvosi Kara (LF UK) és a Pozsonyi Egyetemi Kórház (ÚNB) idegsebészeti klinikája már hetek óta nem voltak képesek megegyezni azzal kapcsolatban, hogy ki és hol műtsön meg egy 15 éves pácienst, aki agydaganattal küzd. A fiú első műtéte júliusban volt, azóta azonban további beavatkozásra van szüksége.

A szülők kétségbeesetten a sajtóhoz és egyenesen az egészségügyi miniszterhez fordultak. Andrea Kalavská miniszter nem akart döntést hozni a kórházak közt kialakult vitában, azonban hétfőn bejelentette, hogy leváltja a minisztérium idegsebészeti szakértőjét, Juraj Šteňot.

Azóta azonban kiderült, hogy a pácienst ennek ellenére is Juraj Šteňo fogja megműteni, amit maga az idegsebész is megerősített. Lukáš édesanyja a SME napilapnak megerősítette, hogy fiát a kramárei kórház idegsebészeti klinikáján fogják megműteni szerdán.

Šteňo elmondása szerint nem befolyásolta őt a miniszter döntése. „Andrea Kalavská egészségügyi miniszter döntését, miszerint levált a funkciómból, tudomásul veszem. Minden kijelentésem mellett kiállok. Bizonyíthatóan semmilyen etikai alapelvet nem sértettem meg” – hangsúlyozta, majd hozzátette, ezzel kapcsolatban csak a fiú műtéte után szeretne részletesebben nyilatkozni, most ugyanis teljes mértékben arra akar összpontosítani, hogy csapatával megmentsék a fiatal páciens életét.

A végleges döntés alapján a pácienst közvetlenül a műtét előtt szállítják majd át az idegsebészeti klinikára, pár órával a műtétet követően pedig mentővel a Gyermekbetegségek Nemzeti Intézetébe (NÚDCH) viszik.


(SME/TASR/para)