Szerdán próbálják meg meneszteni Dankót

2018. november 20. - 12:24 | Belföld

Szerdán, november 21-én, 9 órakor kezdődik a rendkívüli parlamenti ülés, melyen az ellenzék megkísérli leváltani a parlament éléről Andrej Dankót (SNS).

Szerdán próbálják meg meneszteni Dankót
Fotó: TASR

Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS), a parlament alelnöke kijelentette: az ellenzék elutasítja a plagizálást, szerintük a szöveglopás egy civilizált országban szégyenteljes és elfogadhatatlan eljárás. Marek Krajčí, az OĽaNO képviselője úgy véli, a szlovák állampolgárok megérdemlik, hogy kiderüljön, Danko hogyan írta a kisdoktori munkáját. „Bízom benne, hogy az ülésen magyarázattal fog szolgálni” – tette hozzá.

Az ellenzéki képviselők már november elején is tettek egy kísérletet Danko leváltására, de a rendkívüli ülés programját akkor nem támogatta kellő számú képviselő, így végül nem került sor rá. Most más a helyzet. A parlament elnöke múlt héten bejelentette, hogy az SNS ezúttal támogatni foga az ülés megnyitását, és a koalíciós partnereit is erre fogja kérni. Danko bevallása szerint bizalmi szavazásnak akarja alávetni magát házelnökként és koalíciós partnerként is. Egyben utalt rá, hogy csorba esett a kölcsönös bizalmon a koalíción belül, és hangsúlyozta, hogy bizalom nélkül nem lehet kormányozni.

A Híd támogatni fogja az ülés megnyitását, azt azonban nem tudni, a párt képviselői hogyan fognak szavazni a Dankót érintő szavazáson. Bugár Béla pártja pár nappal korábban úgy foglalt állást, hogy Dankónak „személyes döntést” kell hoznia. Emiatt a Danko mellett kiálló SNS bírálta a koalíciós partnerét. Bugár elismerte, hogy feszült a viszony a pártja és az SNS között, hozzátette ugyanakkor, hogy előre hozott választásokról szó sem lehet.

A Smer-SD párt szintén kiáll Danko mellett, akit a szabad, demokratikus választásokon megválasztott parlament legitim elnökének tekint.

Danko múlt héten megismételte, hogy a doktori értekezését a legjobb tudása szerint, tiszta lelkiismerettel készítette el. „Összhangban az akkor érvényes előírásokkal és a kor technikai lehetőségeinek megfelelően” – tette hozzá. A parlament elnöke bízik benne, hogy továbbra is jogállamban élünk, és hogy egy újságcikk vagy egy Facebook-bejegyzés alapján nem lehet egy embert indokolatlanul megvádolni, elítélni és kivégezni.

Kapcsolódó cikkek:

Dankónak példát kell mutatnia, de a koalíciós partnerei nem diktálnak - villáminterjú Bugár Bélával

Az ellenzék újra megkíséreli leváltani Dankót

Megvannak az aláírások Danko ellen!

TASR/para