Szerdától jön az OP plusz rezsim

2022. január 17. - 19:53 | Belföld

A Közegészségügyi Hivatal arról tájékoztatott hétfőn, hogy január 19-től új redeletek lépnek érvénybe, köztük az úgynevezett OP+ rezsim.

Szerdától jön az OP plusz rezsim
Illusztrációs felvétel (TASR)

Az OP+ rezsim vonatkozik majd például az edzőtermekre, a wellness központokra, aquaparkokra, fürdőkre, a szállodákra és a turistaszállókra. A rendelet a magas kockázatú rendezvényekre, például az esküvőkre, a diszkókra és minden, vendéglőben tartott rendezvényre is vonatkozik.

A Közegészségügyi Hivatal elmondta, azok felelnek majd meg az OP+ rezsimnek, akik teljesen be vannak oltva (teljesen oltottnak az számít, aki megkapta a vakcina mindkét adagját) és megkapták az ún. emlékeztető vakcinát is. A kritériumoknak azon személyek fognak megfelelni, akik a kétadagos vakcina második dózisa után legalább 14 nappal vannak és megkapták az emlékeztető oltást is, míg az egyadagos vakcina esetén azok, akik minimum 21 nappal a vakcina beadása után vannak és már felvették az emlékeztető adagot is.

Ugyanúgy megfelelnek majd a követelményeknek azok, akik teljesen be vannak oltva és rendelkeznek 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel, vagy 48 óránál nem régebbi negatív antigénteszttel.

Az OP+ sémát a teljesen beoltott 18 év alattiak és a 2 hónapos kor alatti gyermekek is teljesítik. Nekik nem lesz szükségük tesztre és emlékezetető vakcinára sem.

Azok a teljesen beoltott személyek is megfelelnek majd a kritériumoknak, akik az elmúlt 180 napban estek át a betegségen.

Azoknak a személyeknek, akik orvosi ellenjavallattal rendelkeznek, igazolásra lesz szükségük arról, hogy nem ajánlott számukra az oltás, illetve 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet, vagy 48 óránál nem régebbi negatív antigéntesztet kell felmutatniuk.

Az OP+ előírásainak megfelelően a 6 és 12 éves gyermekeknek 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztre, vagy 48 óránál nem régebbi negatív antigéntesztre lesz szükségük. Hat éves kor alatt nem szükséges a teszt.

TASR