„Szerethető, élhető kisvárost szeretnénk” – második ciklusát kezdi Orosz Csaba Somorján

2022. november 25. - 07:00 | Régió

Somorján az október végi helyhatósági választásokon magabiztos fölénnyel nyert Orosz Csaba, és taroltak a Szövetség jelöltjei. 19-ből 19 képviselői posztot szereztek meg. Két héttel ezelőtt tartotta meg utolsó ülését az eddigi önkormányzat, 14 képviselő azonban folytatja a munkát. Az új képviselő-testület csütörtöki alakuló ülésén Orosz Csaba másodszor tette le az esküt polgármesterként.

„Szerethető, élhető kisvárost szeretnénk” – második ciklusát kezdi Orosz Csaba Somorján
Orosz Csaba - Fotók: Szinghoffer Mátyás

„Ismét abban a megtisztelő helyzetben vagyok, hogy polgármesterként szolhatok önökhöz. Tehetem ezt a Szövetség jelöltjeként (…), amely bizonyította, hogy hiteles és van jövője. Ami városunkat illeti, egy olyan erős csapat élén állhatok, melynek legtöbb tagja már bizonyította a közösség iránti feltétlen elköteleződését” – fogalmazott székfoglaló beszédében a polgármester. Hozzátette, Somorja népe úgy döntött, a kísérletezés helyett a tapasztalatot és a folytonosságot választja.

A somrojai képviselő-testület összetétele:

Bartalos Péter, Varju Péter, Pálinkás Éva, Ürge Lajos, Faragó Zoltán, Veres Gábor, Hushegyi János, Méry János, Valocsay István, Varga Renáta, Domsitz Márton, Horváth Csaba, Hideghéthy Csaba, Jávorka Tamás, Balheim Henrietta, Duducz Tibor, Élesztős Pál, Jáger Angéla és Nagy József.

Beszéde következő részében az elmúlt négy év munkáját foglalta össze, melyből hármat a koronavírus-járvány, illetve az orosz-ukrán háború határozott meg. „2018-ban egy erős, cselekvőképes csapattal a hátam mögött foglaltam el a polgármesteri széket. Mertünk nagyot álmodni, 2020-ban azonban a világjárvánnyal, idén tavasszal pedig már a háborúval kellett szembenéznünk. Álltuk s álljuk a sarat” – húzta alá.

Összefoglalta az elmúlt évek beruházásait is, köztük megemlítette a Korona épületének és az ispotály-kápolna felújítását, továbbá az Ambrózia idősek otthona új pavilonját. Ugyancsak megújult a Városháza előtti tér, az orvosi rendelők épülete, a Gazda sor felső szakasza, megvalósult a Somorja és Úszor közti kerékpárút első szakaszának megépítése, ugyancsak kerékpárúttal kötötték össze Csölösztő városrészt és a Pomlé parkot. Emlékművet kaptak a Felvidékről kitelepített magyarok és a Somorjáról elhurcolt zsidók.

„Somorját zöld, élhető kisvárosnak szerettük volna megőrizni és megóvni a beépítési hullámtól” – húzta alá Orosz Csaba.

A jövőre nézve a városfejlesztési koncepció négy pillérét a kisvárosi jelleg megtartása, a kölcsönös tolerancia gyakorlása, az oktatás előtérbe helyezése és szociális érzékenység fejlesztése jelenti majd.

„Arra helyeztük a legnagyobb hangsúlyt, hogy ez megvalósítható legyen, és a képviselő-testület összetétele garantálja, hogy jó gazdaként fogunk bánni a ránk bízott javakkal” – hangsúlyozta. Végül kijelentette, továbbra is mindenki előtt nyitva áll az ajtaja, mivel mindenki polgármestere szeretne lenni, tekintet nélkül arra, hogy Somorján született vagy beköltözött polgárról van szó. „Szerethető, élhető kisvárost szeretnénk” – szögezte le Orosz Csaba.

(SzT)