A szervezők és a vendégek legmerészebb várakozásait is fölülmúlta a Pozsonyi Magyar Vigadóbál!

2019. február 5. - 10:40 | Régió

Idén először teljes pompájában fogadta vendégeit a Szlovák Filharmónia épületében a Pozsonyi Magyar VIGADÓBÁL.

A szervezők és a vendégek legmerészebb várakozásait is fölülmúlta a Pozsonyi Magyar Vigadóbál!
Fotók: Pozsonyi Magyar Vigadóbál

A Vigadó (Reduta) főbejáratán érkezve, piros szőnyegen érkezhettek a bálozók a csodás környezetbe, ahol a Vigadóbálokra különösen jellemző közvetlen, baráti hangulat fogadta őket. Ennek első megszemélyesítői a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnázium diákjaiból álló hostessek voltak, akik mindenkiben visszaidézték az első bálok és szalagavatók hangulatát. Később a nyitótánccal is ők kedveskedtek, melyben nem csak gyönyörű ruháikkal, hanem a tánctudásukkal is lenyűgözték a vendégeket.

Kimondottan mulatós volt az idei vendégsereg, hiszen már röviddel éjfél után körbe fogták Mezei Ernő cigányzenekarát és ment a dalolás. Budapesti vendégeink, ahogy mondták, irigykedve nézték és hallgatták ezt ahogy a hajdani koronázó városban együtt énekelt a magyarság. Otthon ilyen már nincs, és honnan tudjuk ezt a sok régi szép dalt – záporoztak a kérdéseik.

Ez a helyszín jár nekünk, azért építették elődeink a Vigadót, hogy itt tartsuk báljainkat, hangsúlyozta megnyitóbeszédében Balla Igor főszervező, és legalább évente egyszer részünk lehessen abban, hogy ilyen pompás körülmények között töltünk el egy szép estét.

Morvay Katalin a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatója is csatlakozott az elhangzottakhoz és örömét fejezte ki afelett, hogy már másodízben közös szervezésben valósul meg a Vigadóbál. Nagy köszönet illeti ezért valamennyi támogatót és a bál fővédnökét Sólymos Lászlót, akiknek köszönhetően az iskola diákjainak szülei jelentős árengedménnyel vásárolhattak belépőjegyeket, s ezen felül az iskola is támogatásban részesült.

A műsor nem mindennapi élményt nyújtott. A Princess modern vonós triót ugyanis nem gyakran láthatja a közönség élőben, zenekari kísérettel. Láthatólag a művészeket is faszcinálta a dolog, valamint a helyszín s így a Szlovák Filharmónia épületében az eseményhez méltó kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Ezt már később csak egy kis Bon Bon-val kellett megfejelni, hogy színvonalas és önfeledt szórakozás emlékét vihessék haza a vendégek a 9. Vigadóbálról.

(-ib-)