Szerződést hosszabbított Mariccal a DAC

Tomislav Maric 2017-ig marad a DAC vezetőedzője, az aktuális idény végéig érvényes szerződését további egy évvel hosszabbította meg a klub.

Szerződést hosszabbított Mariccal a DAC
Fotó: fcdac.sk

A DAC vezetőedzője, Tomislav Maric idén januárba érkezett a DAC-ba. Eredeti szerződése, amely másfél évre szólt, további egyéves opciót tartalmazott. Klubunk vezetése érvényesítette az opciót és 2017. június 30-ig, vagyis a 2016/17-es idény végéig meghosszabbította a németországi születésű horvát edzővel kötött megállapodást.

„Egy nagyon ambiciózus, precíz, nagy munkabírású emberről van szó, én pedig mindig becsültem ezeket a tulajdonságokat. Örülök, hogy ő a csapat edzője. Jól teljesít, és ez meglátszik a csapaton is,“ mondta Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa. „Tomislav Maric kontraktusa jövő nyárig szólt, viszont volt benne egy hosszabbítási opció, amit a klub érvényesített is, tehát a mostani edzőnk a következő szezonra is érvényes szerződéssel rendelkezik, számolunk a munkájával. Utána majd leülünk, és elbeszélgetünk az elképzeléseinkről - de ez még messze van.“

A 42 éves szakember örömmel fogadta a klub döntését. „Számomra az volt a döntő, milyen elképzelései vannak Világi Oszkárnak a klub jövőjével kapcsolatban. A terveivel és az általa beharangozott iránnyal teljes mértékben azonosulni tudok. Nagyon jól esik a bizalom, úgy gondolom, ez az eddigi kiváló együttműködésünk, valamint az elmúlt évben elért sikerek elismerése. Célunk lépésről lépésre, fokozatosan haladni. Erre viszont bizalomra és türelemre van szükség, és Dunaszerdahelyen én mindkettőt érzem. Idén pozitív előrelépést értünk el. Az előző idényben kiharcoltuk a bennmaradást, a kupadöntőtől is csak egy apró lépésre voltunk. Jelenleg az ötödik helyen állunk és bejutottunk a Szlovák kupa negyeddöntőjébe. Ez is azt bizonyítja, jó úton haladunk,“ értékelte a klubtól kapott „karácsonyi ajándékot“ a DAC vezetőedzője.

fcdac.sk